Tartalom
- A Transalpintól keletre – A Szebeni-havasok (aktuális oldal)
- A Vöröstoronyi-szoros
- A Fogarasi-havasok a Balea és környékén
A Transalpintól keletre – A Szebeni-havasok
A táj képét kelet felé a Sebes folyó völgye és a Déli-Kárpátokat átszelő Transzalpin zárja, melynek legmagasabb pontja a 2145 méter magas Urdela. Ennek bemutatásával zártuk előző kötetünket s jelen albumunkban innen folytatjuk a Déli-Kárpátok bemutatását.
A 2. kötetet a főként kristályos palából felépülő Szebeni-havasok bemutatásával kezdjük, mely a Királyföld déli határvidékén, a Páring-, a Lotru- és a Kudzsiri-havasok között állja az idők viharait. A több mint 2200 méteres csúcsaival délről zárja a Szebeni-medencét, amely először a székely határőrök, majd a II. Géza által telepített szászok földje volt, később a Kárpátok túloldaláról, főleg a Havasalföldről beáramló románok végleg felborították az itt élő lelkek számának arányait. Az erődtemplomok, amelyek a hit őrzése mellett a tatár, a török és az oláh betolakodók ellen is védelmeztek, mára a szórványba szorult őslakosság nemzettudatának fellegvárai lettek. Hosszú története van annak, hogyan és miért kerültek Erdélybe, hogy védőszerepet töltsenek be. Életmódjuk, kultúrájuk egyedülálló volt, sokáig önállóan éltek, mezőgazdasággal, kereskedelemmel foglalkoztak.
A Szászföld csodálatos tája Erdélynek, szépséges vidék. Művészettörténete, műemlékei, hatalmas templomai, zömök vagy karcsú tornyai a gótika és a reneszánsz művészi remekei. Találkozhatunk több száz éves harangokkal, nagy szárnyas oltárokkal, két-három évszázados orgonákkal, falfestményekkel, keresztelőmedencékkel. Több helyütt még megtalálhatók a templomok védőfalai és bástyái.
(Az alábbi képek kattintással nagyíthatók.)
Kapcsolódó fotóalbum: Déli Kárpátok – Ősvárak 2.