Tartalom
- Álom a vár alatt – Áprily Lajos (1.)
- Álom a vár alatt – Áprily Lajos (2.) (aktuális oldal)
- Álom a vár alatt – Áprily Lajos (3.)
Álom a vár alatt – Áprily Lajos (2.)
Az 1. rész folytatása
Békességben, idillikus boldogságban teltek a kis Jékely Lajos legszebb gyermekévei Parajdon. A család számára otthont adó kis házikót már lebontották, de a helyén emelkedő új épület márványtáblája őrzi Áprily Lajos emlékét.
Ez a – költő által is szülőfalujaként emlegetett – jellegzetes havasalji település a Hargita és a Görgényi-havasok lábánál, 497 m tengerszint feletti magasságban fekszik. A völgykatlant, mely otthont adott Parajdnak, a Kis-Küküllő, a Korond- és a Parajd-patak vize öleli körül. Ez utóbbi kettőt a Kis-Küküllő a település határában öleli magához, de előtte végigfolyik a település testén.
A Kis-Küküllő a Görgényi-havasokban, a Mező-havas nyugati oldalában ered, Parajd felett, a Bucsin-hágón keresztül vezető út s a Kis-Küküllő Nagyága mentén. A Kis-Küküllő forrásvidéke az 1287 m magas Bucsin-tetőről barangolható be, ahol tiszta vizű hegyi patakok, télen káprázatos hóviszonyok, nyáron kitűnő turistautak gyönyörködtetnek.
A Kis-Küküllő egyik forrásága, a 24 km hosszú Nagyág, a Bucsin elnevezésű menedékház közelében, egy fenyőfa tövében ered. A másik forráság a 14 km hosszú Kiság, az 1575 m magas Nagy-Somlyó délnyugati lejtőjén, a Putna-hágó közelében, a Küküllőmezőben indul útjára. A folyócska a Kis-Küküllő nevet a Nagyág és a Kiság egyesülésétől veszi fel, a Parajdtól számított 8. km-nél, mely helyet a Kétág orra elnevezéssel is illetnek. Egykor itt állt egy hasonló nevű fogadó, melyről a Lidi fogadósné című versében is megemlékezett. Közelében épült fel Áprily Lajos nevezetes havasalji boronaháza a Kétág orránál.
A Parajdi-Sóvidék központja írott forrásban viszonylag későn, az 1567-es adóösszeírásban szerepelt először, Parajd névalakban. Ekkor 10 kapuval jegyezték. A Juhod-patak fölötti sziklaszirten egykor állt 11. századi vár – mely a kis Jékely Lajos képzeletét oly mélyen megérintette – viszont arról tanúskodik, hogy a településen már korábban őrséget adó népesség élt. 1910-ben 2800 fő volt a lakosság létszáma, 1941-ben 2915-en éltek a faluban, 1992-ben 3800, ma 4000 körüli a lakosság lélekszáma. Az egyre inkább városiasodó bányászközség már a rómaiak idejében ismert sólelőhely volt. A vidék ipari központja városi jellegével eltért a környező településektől. A bányahivatalnoki, tiszti lakások, a postahivatal, a gyógyszertár, a szálloda, valamint a bánya és a gyufagyár (ahol az id. Jékely Lajos is munkát kapott) dolgozóit ellátó-kiszolgáló különböző létesítmények valóságos városi jelleget kölcsönöztek a falunak. Élénk kereskedelmi mozgalmat jelentettek az egykor megrendezett heti- és országos nagy vásárok. Igen nagy forgalmat bonyolítottak le a sószállítók, mivel nem csupán a Székelyföld települései, hanem a Szászföld nagy része és a Maros vidékén élők is Parajdról vitték a sót. A szürkés színű parajdi só az egyik legjobb minőségű a Székelyföldön, szívesen is jöttek érte messzi vidékekről.
A Görgényi-havasokhoz tartozó hegyekből eredő erek, patakok a Kis-Küküllő felső folyásának vízgyűjtő területéhez tartoznak. A Mező-havasban ered a 30 km hosszú Szováta vize, a 18 km-es Sebes-patak, valamint a 17 km-t kitevő Juhod.
Ez a táj meghatározó szerepet kapott Áprily költészetében. 1897-ben a székelyudvarhelyi állami főreáliskolába iratkozott, majd a kolozsvári refomátus kollégium tanulója lett. 1899-ben el kellett költözniük Parajdról, mert a régi gyufagyárat a Reitter cég megszüntette, s Kolozsváron létesített újat. A család megélhetése a gyárhoz volt kötve, ezért menniük kellett. Rendkívül elkeserítette a kamaszodó fiút a meghitt világból, az „édentől” való elszakadás. Érzéseit így szólaltatta meg 1900. november 7-én:
Be szép álmom volt az éjjel!
Szülőföldemen valék!
Az az erdő, az a kunyhó,
Melyet régtől ösmerék.
Azon hegyek, azon völgyek
Voltak szemeim előtt,
Melyeket én mind otthagytam
Két bús évvel ezelőtt.
Az a tüzes hegyi patak
Kristálytiszta vizével,
Szürke színű porondjával,
Kanyargós, szűk medrével.
Mindezt néztem, mindezt láttam
És gyönyörködtem benne
S mindez úgy volt, mintha igaz,
Mintha mind való lenne.
Bár az volna, bár ott volnék
A magas bércek között…
De hisz álom! nem valóság!
Képzelet, csak képzelet!!
(Álmodozva)
A Parajdon töltött romantikus gyermekkor évei oly mély nyomot hagytak a költő lelkében, hogy azt sem az Enyeden töltött évek, sem a Kolozsvárott átélt időszak, de még a budapesti élet sem tudta feledtetni. Pedig a kis székely falu után következő városok már-már az óceánt jelentették számára, de ő mindig visszavágyott a Kis-Küküllő világába. A Pisztrángok kara című költeményében ekképp fogalmazta meg ezt az életérzést:
Futunk, futunk a látomással,
súlyos habot hasít a szánk.
Riadozunk az óceántól,
az ér, az ér a mi hazánk …”
Meghatározó volt számára a ház, ahol éltek, a szomszédok, akikkel igazi jó viszonyt alakított ki, a mezítlábas, székely gyermekek, akikkel együtt játszott. Többször ellátogatott a mesteremberek közeli műhelyeibe, gyönyörködött a mesterségekben, örömmel gyalult vagy reszelt, ha engedélyt kapott rá.
A kisgyermekkor apró csodáival, a parajdi szabad természetben való kalandozások élményeivel gazdagodva járta a sors által kijelölt utat. A természetjárások, a kirándulások az apja által táplált kalandvágyhoz vezettek. Szerette ezt az életet, az itt eltöltött évek többször megjelentek előtte: a boldog idők képe: a falusi határ idilljének egy része.
„A felső faluvégen laktunk. Ha kiléptem a tornácra, vagy felmásztam a kerítésre, kiláttam a fűzfasoros legelőre. Rózsaszín hasú csiperkegombát szedni odajártam, ősszel a gyepre szálló síró fenyőrigókat riasztgattam, havas oldalain szánkóval ereszkedtem, téli vizeinek jegén korcsolyáztam…” (Fecskék, őzek, farkasok)
A biztos fedél, a szülők óvó tekintete, a csábító természet, a falusi határ idillje, a barátok, játszótársak közelsége mind-mind a falusi élet harmóniáját jelentették számára. Szerette a hagyományokat, őrizte lelkében. A tavaszi ünnepkör legnagyobb, legszebb ünnepét, a pünkösdöt a Rapsonné legendakörébe tartozó költeményébe is belefűzte. Pünkösd másodnapján ünneplőbe öltözött leánykákból és legénykékből álló kis csapatok reggel indultak „hesspávázni”.
A falusi játszótársakkal együtt töltött gyermekévek, az önfeledt játékok, a sok-sok változatos csíny: a küküllői pisztrángászás, a élvezetes madárles, az erdő titkainak megfigyelése, a flóbertpuska és a vadászat utáni vágy okozta élmény egyre gazdagították gyermeklelkét. Az idilli kép ellentéte is jelentkezett lelkében, amikor tűz ütött ki a szomszédban, s ő Rózsikával, a kedves, gyermekkori játszótárssal riasztó szorongással nézte az eseményeket:
Szomszédunk volt a temetőkert,
bizalmasunk s játszóhelyünk,
de akkor rettentett a csendje
s a borzongás játszott velünk,
hullatta sűrűn ránk a kormot
egy láthatatlan nagy szita,
s én így biztattam gyermekésszel:
ne féljünk, Rózsika.
(A régi házban)
A falu felett, a Kis-küküllő völgyének vadregényes tája, fenséges sziklái, az erdők csendjét felverő, gyorsan rohanó patakjai oly sokszor elragadták az itt élő egyszerű ember képzeletét, hogy meséi, mondái irodalmi alkotások tiszta forrásává vált. Áprily Lajos gyermekkorában szívta magába a táj legendavilágát, mely táplálta később is költészetét:
Falum felett ma is rom integet,
meséltek róla ordas nagy telekben,
Rapsonné asszony dúdolt éneket
s ütött tanyát a zsongó képzeletben.
Varázs-szelekben zengtek ott a fák,
arany madárraj szállt a fényes égen,
csorgó vizek zenéltek, hegycsodák
ragyogtak kéken, intő messzeségben.
Sok erdőn túl, a gyermekkor fölött
Ma is Rapsonné napja lángol…”
(Hypertonia)
Parajd felett, a Rapsonné várához közel található egy apró, szinte földi paradicsomnak tekinthető kis szórványtelepülés, a Bucsin, amely a falutól keletre, a Kis-Küküllő völgyén húzódik felfelé. A kis tanyaszerű település nevét az ősi székelység egyik rabonbánjáról, Bucsin, székely rabonbánról kapta, aki Zandirhám fiát, Apoldot követte a rabonbánságban. A Gyergyót Parajddal a csodálatos Görgényi-havasok lejtőin keresztül összekötő hágót nevezték el Bucsin rabonbánról, aki az erdélyi Gyula által Konstantinápolyból hozott keresztény hitet magára vette.
A rom, melyről ordas nagy telekben meséltek a gyermeknek, ma is itt áll: a Bucsinba vezető út 5. kilométerénél magasodik az andezit sziklaszirt (kendermagos kő), melyhez a hegyi kaszálókat átszelő, kaptatós mezei úton juthatunk el.
Csuda tájon, falum felett
az erdőn három ér eredt:
Szilas, Rakottyás és Juhod,
ha arra jársz, megláthatod
(Rapsonné erdejében)
Egy kis nyeregbe érünk először, ez a Várkapu vagy Várnyak. A pompázatos, erdővel borított Vártető 951 m magasságban emelkedik előttünk, ahol megleljük a legendás Rapsonné kövét, a 905 m magas sziklaalakzatot. A hagyomány szerint, s a források említése alapján is Rapsonné várát a korai középkorban a bucsini átjáró őrzésére használták. Eredetileg U alakú volt a vár, melyet az előrelátó építkezők nyugatról egy körív alakú, 30 m hosszú fallal erősítettek meg: ezért nem lehetett feljutni a várba Rapsonné köve felől. A keleti falat 6 m hosszú árok és töltés tette erőssé; az északi oldalon 51, a délin 37 m hosszú volt a várfal. Sok-sok kincskereső járt erre a múlt homályába vesző legendákra alapozva: a vár területén több kincset feltételező gödör fedezhető fel. Az 1974. évi ásatások alkalmával kora középkori edénytöredékek kerültek elő, melyek 11-12. századi eredetre utaltak. A hagyomány szerint Szent László idejében építették. Az erősen vallásos Rapsonné alakját számos legenda övezi. „…hogy sziklavárából táltos lovaival a tordai templomba kényelmesebben ellátogathasson, két hegy ezüstért, meg egy völgy aranyért utat építtetett az ördöggel. Mikor fizetésre került a sor, a tündérasszony kijátszotta az ördögöt, ez meg dühében a bűvös utat szétrombolta…” (Székely rege)
A vár egykori falának útját követve a Várhegy erdejének növényzetéből érdekes formájú sziklaalakzatok bukkannak ki. A vártól nem messze áll az Elemér köve, mely a monda szerint két juhász vetélkedésének színhelye volt régen. Ezt a festőien szép, legendákkal át- meg átszőtt vidéket keresztül-kasul szabdalják a sebes vizű patakok:
„… itt-ott úgy szól a víz-zene,
mintha csengettyű csengetne,
másutt meg egy-egy hang kivált,
a versenyben mélyebbre szállt,
loccsan a hab, gyöngyöt vetett,
három patak beszélgetett…”
(Rapsonné erdejében)
Tovább haladva a Vártetőtől, a csodálatos erdőséggel borított Bodiék-tető emelkedik 755 méter magasra, mely a tőle északabbra emelkedő, 1047 m magas Kertbe-hágó (Karbó-hágó) felé teremt kapcsolatot. Északon a Hideg-Juhod-patak határolja, melynek völgyén 12 km hosszú, a természet szép alkotóelemeivel felékesített erdőkitermelő út vezet fel az 1391 méter magas István-bérce felé. Lélegzetelállító pillanatok jutalmazzák az ideérkezőt. Csodálatos látványt nyújt mindaz, amit a tekintet itt be tud fogadni. A gyönyörű vidéktől délre kicsi ér igyekszik a Hideg-Juhod habjaiba. Itt található a híres forrás, melyet a szép emlékű költőről Áprily-kútjának nevezett el a hálás utókor. A természet lágy ölén tett sétái alkalmával sok-sok feltörő kis forrást fedezett fel az itteni természet rabjává vált költő, melyet így örökített meg a Parajdi forrásvizek című versében:
„Én Istenem, milyen gyönyörűek –
A szám mindenik hűsét megkívánja.
Én vagyok itt a friss forrásvizek
hűtlenkedő, havasi Don Juanja.”
Kapcsolódó fotóalbumunk: Álom a vár alatt – Áprily Lajos (2012)