Irodalmi fotóalbumok 23.

Álom a vár alatt – Áprily Lajos (1.)

Áprily Lajos életéből kiragadott képekkel ízelítőt adunk egy küzdelmekkel és emberi helytállással megélt sorsból. A költő munkásságáról szóló tanulmánnyal, verseiből ollózott idézetekkel és színes fotókkal mutatjuk be Brassó szülöttjét. Kiemelten kezeljük a meghatározó parajdi gyermekéveket, melyről ő maga így vall: „… Mitikus terület volt ez gyermeklábam számára, katlana zárt birodalom, ahol titoktermő a föld, s különös illatú a virág, s beszédesebb a patakok suttogása. Ma is tisztán érzem: képzeletem legelső sugallatait Rapsonné erdejének és várának köszönhetem…” Hisszük: a Rapsonné várának közelsége, a parajdi természet szeretete formálta később is lelkületét.  A serdülő gyermek itt szerette meg a festői erdélyi tájat, majd Nagyenyeden és Kolozsvárott érett igazán költővé. Budapest érintésével került a visegrádi Szentgyörgypusztára, a mai Áprily-völgy Erdélyt idéző világába. Élete, költészete példát mutatat emberségből, szeretetből, a természet iránti állhatatosságból.

Az album Előszavát író Dávid Gyula, Kolozsváron élő irodalomtörténész írta

Áprily Lajos
Az irodalmi fotóalbum borítója: Álom a vár alatt – Áprily Lajos

A Görgényi-havasokhoz tartozó keskeny völgy fölött, Parajdtól a Gyergyó felé vezető út 5. kilométeréhez közel emelkedik a legendás Rapsonné vára, melynek közelsége a gyermek Áprily lelkében a mondavilág megelevenedését idézte elő: a várromokból kinövő kastély úrnője táltos lovon, gyémántbatáron ragadta magával. Ez a gyermekkori álom végigkísérte a költőt egész életében.

Aki egyszer is belefeledkezett Áprily Lajos költészetébe, az tisztátalan környezetünkből óhatatlanul menekülni kényszerül az ő kristálytiszta levegőjű fenyves erdejébe, csengettyűhangon csilingelő-csobbanó patakhabjaiba. Tekintetünket az ő szelíd erdein pihentetnénk legszívesebben, s a költői képekkel az erdőn túlra néznénk. Abba a világba, melyet költeményeivel idehozott nekünk a gyermekkor világából: csupán annyit, amennyivel csöndes költészete megérinthet bennünket.

A Hosszú utca Brassóban. Itt áll Áprily Lajos szülőháza
A Hosszú utca Brassóban. Itt áll Áprily Lajos szülőháza

A gyermekkori emlékek a titokzatos szavú Erdélyhez kötötték: a család eleinte Brassóban élt, itt született a kis Lajos 1887. november 14-én, az ekkor 55 éves Jékely Lajos és a 35 éves Zigler Berta késői gyermekeként. Szülőháza még ma is áll a brassói Hosszú utcában. Az evangélikus keresztségben a János Lajos nevet kapta. Megszületése után hamarosan a székelyföldi Sóvidék központjába, Parajdra költöztek. Az édesapa itt kapott állást a gyufagyárban, könyvelőnek hívta meg a gyár Reitter nevű tulajdonosa. A felső faluvégen, a temető aljában, a régi kovácsműhellyel szemben laktak. Kezdetben a nyarakat Brassóban töltötték, édesanyja nehezen szakadt el a várostól, mely számára az elvesztett paradicsomot jelentette. A kis Lajos is szerette ezeket a nyarakat, találkozhatott az unokatestvérekkel, összehasonlíthatta a természet közeli falusi életet a „csodaváros varázskörével”. Büszke volt őseire, akiktől csupa szépet és jót, tehetséget, tiszta lelket örökölt. Az Egy pohár bor című költeményében ekképpen idézte az ősök emlékét, majd a tőlük kapott tisztaság iránti elkötelezettségét: ötvös elődjét bemutatva ars poétikát fogalmazott meg: az Áprily-vers is ötvösmunka, szavakból.

Forma van a versem
egyszerű sorában:
ötvös volt az ősöm
Brassó városában.
Kalapácsolt, vésett
kohó-szikra mellett,
ezüst ampolnákat,
úrvacsora-kelyhet.
(…)
Mégis csal az üllő,
mindig csalt a forma,
tiszteltem a strófát,
mintha érce volna.
Míves műhelyemben
kohótüzet raktam,
salaktól az ércét
tűzzel tisztogattam.

(…)

Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó
Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó

A gyermek nevelésére és fejlődésére nagy hatással volt az intellektuális, erdélyi kultúrában gyökerező édesapa, valamint az édesanya meleg, érzelmesebb kedélye. Édesapját szeretve tisztelte, felnézett rá, tudta, hogy aggódik érte, a fiáért, akivel oly későn ajándékozta meg a sors. Féltette a csalódástól, féltette a nélkülözéstől, de legjobban a betegségtől szerette volna megóvni gyermekét. Ügyelt arra, hogy korán tájékozódni tudjon a világ, a természet dolgaiban, hogy ismeretekre, tapasztalatokra tegyen szert, hogy boldog, vidám gyermekkort biztosíthasson a családi élet fészek-melegében fiának. Az édesanyját rajongva szerette, gyengédségét, kényeztetését a szívében, a lelkében őrizte, a szombat esti sült kalács illatát évtizedekkel később is érezni vélte. A népdalokat, népmeséket sem feledte soha, melyekkel édesanyja szórakoztatta-tanítgatta, hogy a nyomasztó szegénységben idillt varázsoljon fia köré a sötét gondok közepette. Az Aranykapu című költeményében így emlékszik vissza az idillikus gyermekkora:

 

Én is játsztam, énekeltem ezelőtt sok évvel,
sok kis rézcsengettyű-hangú falu-gyermekével
Kerti gyepen, temetőben, láncba-fogva játsztam,
– temetővel szemben laktunk, faluvégi házban -,
csilingelt a temetőkert, csilingelt a kertünk,
dolgos anyám csak hallgatta, ahogy énekeltünk,
ahogy a sok rézcsengettyű dalosan szavalta:
Nyitva van az – aranykapu – menjetek be –  rajta.

Aranykaput dolgos anyám gyermekül sem látott,
mindig sűrű fellegen át látta a világot.
Csak a sors villáma lobbant hangos csattanással,
csak a gond kapui nyíltak vascsikordulással.
Néha mégis szelídebb fény villant meg az álmán
hitte, hogy a ködökön túl aranykapu vár rám,
s gond-kapuit meseszóval, dalokkal takarta:
nyitva van az – aranykapu – menjetek be – rajta.
(…)

A Jékely család otthona Parajdon
A Jékely család otthona Parajdon

…folytatjuk…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..