Tél a havason II.

Leírás

Ajánlás

„Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek…”
(Farkas Árpád)

A természet bűvös ereje ellenállhatatlan varázzsal díszíti fel a „hűség földjét”, Székelyföld tájait: akár rügy-illatú, zöldfényű tavaszi köntösbe öltözik, akár izzósugarú fény járja be az illatos kaszálók ezer virágból szőtt tarka szőnyegét, akár az őszbe csavarodó természet szivárványszínekben tündöklőn rejti a nap aranyát. A negyedik évszak, a tél talán a legszebb. A kép és a vers hangulata, harmóniája mond el róla legtöbbet. A megörökített pillanatok apró kis gyémántfényeket villantanak fel, s a hozzá kapcsolt költemények szitáló, halk sziromcsodákká varázsolják együttlétüket. Az erdélyi lét apró kis villanásai ezek a képek: a téli örömök – bánatok, a helytállás – a csüggedés, a hűség – a lemondás, a menekülés – a maradás, a munka és a pihenés ellesett pillanatai, s mindenekelőtt a szeretet, a remény, a hit és a fohász, a fohász és az áldást kérő ima fényei. A tél lenyűgöző, varázslatosan gyönyörűséges: a hóhullás „…vigasztaló-nagy csöndes ének, lélegzete a mindenségnek…”.

A havasokon, ahol a fenyők élnek, fenséges, ünnepi a világ. A hó-paplan alatt rejtőzködő havasokról készült felvételek a tél pillanatait tükrözik, immár 2. kötetben. A Tél a havason című irodalmi fotóalbum 1. kötete az 1995-ig készült téli természet válogatott képeit kínálta a havas táj szerelmeseinek, a mostani az azóta készült fotók válogatása. S mellettük ott a költemény, hogy az Olvasó ne csak a fotográfus szemével, a költő lelkével is lásson. Hisz lelke van a képnek is, melyet a vers gyémántszekere csillogó fénnyel hint be, s csillagtükröt nyújt felénk:

„…Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét…”
                        (Wass Albert)

Lőwey Lilla