A hunok nagy királya, Attila.
Szoborcsoport Tulln városában
A székely nép szent meggyőződése, hogy a hunok egyik leszakadt ágaként kerültek a Kárpát-medencébe. A mese és a valóság határvonalát még nem sikerült végérvényesen meghúznunk, de érdemes más népek legendavilágába is bepillantanunk.
Tulln városábn, a Duna vonalán találkozott egykor a hatalmas hun birodalom a nyugati világgal. A Nibelung-eposz elbeszélése szerint Attila, a hun király itt, Tullnban fogadta Passauból hajón érkező menyasszonyát, Kriemhildet:
Van egy város a Duna mentén, Osterlandban,
a neve, mint [Kriemhild] megtudta, Tulna,
sok ismeretlen szokással, amilyet sose látott,
nagy tömeg fogadta ott, szívére bánat szállt.
Etzel [Attila] király előtt lovascsapat haladt,
nemes, nagy, gazdag udvari társaság
jó huszonnégy herceg, nemesek, hatalmasak,
hogy úrnőjüket lássák, egyébre sem vágytak.
Két messze földön ismert, gazdag herceg
haladt a hölgy oldalán, ruháját hordozván
amikor Etzel király elébe ment,
s ő a nemes fejedelmet kedves csókkal üdvözölte.
Tulln város kérésére Mihail Nogin orosz szobrászművész szoborcsoport formájában állított emléket az egykori találkozás feltételezett színhelyén, a minorita kolostor háta mögötti elhagyatott Duna-parton, melyet 2005-ben avattak. Három részből áll: elöl, rusztikus kövön fekvő nyitott bronzkönyv lapjára frissen róva – a bronzlúd tolla még ott hever – olvashatjuk a Nibelung-ének Tullnról szóló sorait. Mögötte a Hans Muhr által kiképzett szökőkút sugarai nagyobb léptékben megismétlik a nyitott könyv kettős ívét, hogy végül a vízpára mögül, miként a múlt ködéből, felmagasodjék a történelmi látomás: a találkozás. A balról, Passau felől érkező Kriemhildet Rüdiger von Bechelaren, Osterland őrgrófja és az énekben említett két másik „jól ismert” lovag kíséri a jobbról, Hunnia felől várakozó Attila elébe, aki mögött fivére, Buda, s a hun udvarban száműzetésben élő Dietrich von Bern és Gibich hercegek állnak. A sort Attila kisfia, Csaba zárja, aki fakardját lengetve kíváncsian kandikál ki Gibich köpenye mögül leendő mostohaanyjára.
„… a németek, osztrákok, a magyarokaPasst természetesen a hunok utódjainak fogadják el … Az alakok igen hitelesen tükrözik a hunok turáni arcvonásait, és viseletüket. A művész kiválóan álmodta meg a hun királyok nemes tekintetét, barátságtól és értelemtől sugárzó mosolyukat. A tiszta erkölcs, az uralkodói elegancia a méltóságteljes királyi megjelenítés, telitalálat. Nogin tanulmányozva a hunok történelmét és kultúráját átérezte, hogy a mű igazságot szolgáltathatna hamisan vádolt, gonosz Isten ostorának megbélyegzett Hun Birodalom királyának. A mű Attilája kegyes, művelt a valóságot reálisan ábrázoló történelmi alkotás … Az Attila szoborcsoport méltó emléket állít az egykori Hun Birodalom főkirályának Tullnban. A germán népek, a hunok egykori szövetségesei példamutatóan magasra tették a mércét, hogy miként kell tisztelni az ősök emlékét … Talán ideje lenne, hogy mi a hunok utódai is megemlékezzünk ősi nagy királyunkról és a magyar kegyelet is megalkossa a maga emlékművét. Tudatosítva a világgal, hogy itt egykoron igen is egy nagy birodalom Hunnia virágzott, és mi magyarok ily módon a Kárpát-medence jogos örökösei vagyunk..” (Tóth Sándor PhS)
Fotó: Váradi Péter Pál