Búbos vöcsök tanösvény – Nyílt vízfelületek madarai – Sirályok és csérek (Sterna hirundo)
A sirályfélék családjába (Laridae) tartozó sirályok rendszerint kitartóan repülnek, emellett jól úsznak, és a vízen pihennek, sőt ott is alszanak. A sirály hol csapkod a szárnyaival, hol vitorlázik, hol meg köröz, illetve siklórepüléssel lecsap, hogy megszerezze az élelmét, legyen az akár hal, rovar vagy bármiféle hulladék (ennélfogva a kikötőkben jó szolgálatot tesz, mint hulladék- és dögevő madár). Az ezüstsirályok a csőrükben felvitt kagylókat és más puhatestűeket sziklákra ejtik, hogy feltörjék őket, majd bekebelezik a zsákmányt. Ha döghúsról van szó, a sirálynak szinte csillapíthatatlan az étvágya, ennek ellenére szerfölött tiszta állat.
A csérfélék családjába (Sternidae) tartozó csér nem dögevő madár, a teste karcsúbb a sirályénál, a farka villás, és a hegyes végű, hosszú szárnyai keskenyebbek a sirályéinál. A legtöbb csér fehér, igaz, a fejükön rendszerint van egy fekete vagy szürke „sapka”. Főként kishalakkal táplálkoznak. Zsákmányszerzéskor a csér a víz felett lebeg, majd sebesen lecsap, hogy kiragadja a vízből a prédát a lefelé tartott, hosszú, egyenes, keskeny csőrével. A vándormadarak közül a csér teszi meg a legnagyobb távolságot, például a sarki csér (Sterna paradisaea) akár 35 400 km-t is repül évente. Vannak olyan csérek is, amelyek a melegebb területek parti vizeit kedvelik. Gyors és igen kecses röptüknek köszönhetően kiérdemelték „a tenger fecskéi” elnevezést.
A sólyomhoz és az íbiszhez hasonlóan a sirályt is szent madárnak tekintették az ókori Egyiptomban.
Fotó: Váradi Péter Pál