Búbos vöcsök tanösvény – Gázló madarak – A nagy kócsag (Ardea alba) 1.
A nagy kócsag (Ardea alba) a madarak osztályának gödényalakúak rendjébe, ezen belül a gémfélék családjába és a gémformák alcsaládjába tartozó gázlómadár. A hófehér gémfélék legnagyobb képviselője. Régies neve nemes kócsag. A magyar természetvédelem címermadara.
A magyar természetvédelem címermadara, az 5 forintos érme hátulján is ez a faj látható. A kis kócsagtól méretén túl lassabb, méltóságteljesebb szárnycsapású röpte, hosszabb lába, a lábszár és a csüd sárga színezete alapján lehet megkülönböztetni. Ujjai feketék, szemben a kis kócsag sárga ujjaival. A XIX. században egész Európában divat volt a kócsagtollas viselet. Nászruhájának dísztollai miatt szinte teljesen kipusztították a fajt Magyarországról. Hogy megóvják a kipusztulástól, 1924-ben alkalmazták az első kócsagőrt a Kis-Balatonon, ami igen jelentős állomása volt a magyar természetvédelem történetének. A hetvenes évek után állománya folyamatosan növekedni kezdett. A halastavakon még mindig problémát jelent a zavarás, a fészkelőhelyek növényzetének kaszálása és égetése, még akkor is, ha nem fészkelési időben végzik. Kiterjedt, időszakos elöntésekkel, valamint a nádaratás megfelelő időzítésével állománya tovább növelhető. Korán, már február végén, március elején visszatér telelőterületeiről. Elvonulásuk szeptemberben kezdődik, de még novemberben is sok helyen látni. Egyre nagyobb számban telelnek át példányai a Kárpát-medencében is.
Fotó: Váradi Péter Pál