Nagyvárad − A Partium fővárosa − A fotográfus szülővárosa

Leírás

Íme, egy kis történelem:

„Biharország” fővárosa, „a magyar Birmingham” vagy a „Pece-parti Párizs” jelzőkkel illetett Várad a magyar országhatártól 10 km-re, a Sebes-Körös partján terül el. Ma Románia nyugati kapuja, a Partium legfontosabb városa, Bihar megye székhelye.

Nagyvárad elsősorban Ady városaként jut az eszünkbe, ahol pezsgő irodalmi élet zajlott a 19. században.

Összeforrt azonban Szent László nevével is, aki itt alapított monostort a 11. században, híres hermáját pedig féltve őrzik a Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt, klasszicizáló barokk stílusú székesegyház múzeumában.

A hagyományok szerint Szent László király (1077–1095) a Hévjó- (Pece-) patak és a Körös torkolatánál monostort alapított és „erődítést” (várat) emeltetett. Uralkodása idején kezdték építeni gótikus stílusban a Szűz Máriának szentelt (60 m hosszú, 35 m széles) székesegyházat. Halála után Szent László itt elhelyezett sírja zarándokhely és az ún. istenítéletek helye lett. A várat olasz építőmesterek segítségével bővítették, erre utalnak a vár körül kialakult településrészek nevei is, mint: Olaszi, Velence, Pádua. A 14. században itt tevékenykedtek a Kolozsvári-testvérek: Márton és György, akik 1360–65 között elkészítették Szent István, Szent László és Szent Imre herceg egészalakos szobrait, majd 1390-ben Szent László hatalmas lovas bronzszobrát, melyet a székesegyház előtt helyeztek el. A 15. század a „Felix Civitas” korszaka. Vitéz János püspöksége alatt Várad első fénykorát élte ekkor. Udvarában a korszak olyan jelentős gondolkodói tevékenykedtek, mint például Janus Pannonius vagy Georg Pauerbach bécsi csillagászprofesszor. A mohácsi csatát követően a város szerepe átalakult, Erdély legfontosabb végvára, majd a három részre szakadás után átmenetileg fejedelmi székhelye lett (János Zsigmond idejében).

A 16-17. századi erdélyi fejedelmek (Báthoryak, Bethlen Gábor vagy a Rákócziak) főleg a város végvári szerepét erősítették. Ennek ellenére 1660-ban török kézre került és a váradi vilajet székhelye lett. A 18. században a város újjáéledt, nagy építkezések kezdődtek. Ekkor épült a Barokk palota, a Kanonok sor, 1780-ban kezdte meg működését a Királyi Jogakadémia. Az 1836-os nagy tűzvészben a város jelentős része megsemmisült. 1848-ban a magyar honvédség hadfelszerelési központja lett.

Az Újváros, Olaszi, Velence, és Váralja negyedek összeolvadásából 1850-ben jött létre Nagyvárad, 1870-től pedig már megyei jogú városi címet kapott. A dualizmus időszaka (1867–1918) a város második fénykora, mind kulturális, mind gazdasági szempontból látványos volt a fejlődése. 1903-ban felépítették a villamosműveket, elsők között létesült a városban közvilágítás (1904-ben), 1906-ban megindult a villamosközlekedés, telefonközpont jött létre háromszáz előfizetővel (1888-ban), közművesítettek és vízvezeték-hálózatot építettek ki. Fejlődött az ipar, a kereskedelem (26 nagyvállalatot jegyeztek 1900-ban). A gazdasági élet mellett a szellemi élete is országos hatású: több más mellett innen indultak a Holnap című antológia szerzői (Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Babits Mihály).

Az 1. világégést követően 1920-ban bekövetkezett a trianoni tragédia, melyet a 2. világháborút követő békerendszer tovább mélyített.

Kapcsolódó tartalom:

• Virtuális fotókiállítás: A Partium jeles városa – Nagyvárad
• Erdélyi fotók: Nagyvárad – A Holnap városa
• Erdélyi fotók: Nagyváradi panoráma – Ősz