Száz év Trianon árnyékában – honismereti fotóalbum 1. rész

Trianon árnyai messzire nyúlnak…

Először a Dicsőség hullott le,
Aztán a Hatalom,
Aztán a Korona.
A kettős-kereszt s a Hármas-halom;
Aztán a Szabadság,
Azután a Hit,
Aztán a Remény, –
Nyomán a lefutott csillagzatoknak
Maradt a Csend.
S a Sötétség az égbolt peremén.

Trianon árnyai
„Maradt a Csend.
S a Sötétség az égbolt peremén.”

Először a dicsőség hullott le, majd megszűnt minden remény. Az a száz év előtti ősz sodorta az árva lombokat, a sok-sok riadt szót: „Minden összeomlott”. Már száz éve nézzük és látjuk megrendülten a szétdarabolt Magyarország fájdalmát. A harag, a szomorúság indokolt, de nem kínál gyógyírt. Borítóképünkkel kívánjuk kifejezni, hogy Szent István a Szent Koronát és országunk egészét Szűz Mária oltalmába ajánlotta a halála előtti napon, 1038. augusztus 14-én, Székesfehérvárott. A felajánlás a maga nemében páratlan a világon, a közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán a Regnum Marianum-eszme, mely szerint Magyarország Mária országa. Mint egységes nemzetet, Mária országát szabdalták szét Trianonban, mit sem törődve a hittel, a hagyománnyal. Trianon Isten elleni vétek volt!

  

Erdély - Száz év Trianon árnyékában
Erdély – Száz év Trianon árnyékában első borító

 

Tamási Áron megénekelte az erdélyi szépséget, a magyar jóságot, a történelem erejét: gazdag örökségül hagyva számunkra a minden lelket megnyitó varázsszót: a székely igazságot.

Majd a trianoni csapás a lelke mélyéig hatolt, s mélységes fájdalommal vetette papírra a magyarokat ért iszonyú bánatot: „Énlaka felett a Firtos lova hátán lehajtott fővel elaludt a Gondviselés. A havasi faluk háta mögött az égnek egy zord gondolata beléhullott az erdők méhébe, s rá felzúgott a csend. S felébredtek a fák, a víz és minden ékessége a földnek. Kesergő szellemek jeget sírtak a fellegek hátán…”     

Bekövetkezett a tragédia, a fenyegető, majd 1920 június 4-én létrejött a békediktátum.

Nemzeti létünk forog kockán immár száz éve, s úgy tűnik, tehetetlenek vagyunk. Trianon jelenti az egyik legnyomasztóbb nemzeti traumánkat, mivel a békeszerződéssel a történelmi Magyarország területének és népességének kétharmadát veszítettük el, s kényszerpályára került gazdaságunk is. Az újonnan meghúzott országhatárok megkérdőjelezték a Kárpát-medence földrajzi-természeti egységét.

MINT-KÁLVÁRIA-AZ-ÓRIÁSPINCETETŐ
MINT KÁLVÁRIA – AZ ÓRIÁSPINCE-TETŐ

1920. június 4-én Trianonban a világ legigazságtalanabb „békéjének” aláírására került sor.

Ezen a napon Budapesten és országszerte megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat … a szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették. Elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: Nagyváradot, Szent László városát, a kincses Kolozsvárt, a székelyek fővárosát, Marosvásárhelyt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind-mind. Hazátlanná tettek sok millió hű és becsületes magyar embert, és béklyókkal látták el őket. A főváros és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Budapesten a közlekedés tíz percre leállt, bezártak az üzletek és az iskolák. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, egy hatalmas, gyönyörű ország és egy büszke nemzet temetése.

Akkor, száz éve, költőink, íróink tolmácsolták a nemzet fájdalmát. A legnagyobb keserűséget a nemzettársak szétszakítása jelentette. Reményik Sándor, a híres Végvári személyében az elszakadt magyart látjuk, aki a letört magyar földeken élők benső gondolatait fogalmazta meg.

Az indulattal és keserű fájdalommal teli versek helytállásra, megmaradásra intettek. Ilyen az Eredj, ha tudsz című megrázó erejű verse is. Az erdélyi magyarság döntő többségével együtt nem volt képes elfogadni az új helyzetet. Kétségbeesetten nézte a szülőföldről menekülő százezreket, ahogy elhagyják otthonukat, feladják eddigi életüket. Ezen érzelmek hatására születtek a keserű indulattól fűtött, izzó nemzetféltő szenvedélytől átitatott Végvári-versek. Az óriási méretű kivándorlás ellen tiltakozva, izzó fájdalommal, személyes hangon szólt:

 

Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!

Tudott volt Erdély-szerte Kós Károly megfontolt bölcsessége. Sokan hallgattak rá, várták szavait, bölcs tanácsait. Aztán 1921 januárjában megjelent a Kiáltó szó című írása, mely igazi felhívás volt az összefogásra, az erdélyi magyarság egymásra utaltságát bizonyító érvekre. Gondolatait a veszteség fájdalmával kezdte, majd harcos küzdelemre szólította övéit. Végső célként az erdélyi magyaraság nemzeti autonómiáját jelölte meg:

„(…) Hát eltemették a régi Magyarországot. Szép temetés volt. Sírját beültették virágokkal, és fejtül hímes fejfát szúrtak. Hogy akik élünk még, sírhassunk és sírjunk, és ne merjen eszünkbe jutni az élet, de örökké lássuk a dombot és a virágos dombon a hímes, csillagos, buzogányos fejfát. Minket még a temetésre sem hívtak meg…
Belenyugszunk, mert bele kell nyugodnunk ebbe is, és — hiszünk örök életünkben.
Elindulunk új utakon, de magunkkal visszük a nagy temetés emlékét, és egy szilánkot egy keresztre feszített ország keresztjéből. (…)”

csak magadban bízhatsz, ha lehet s nem véd sem fajod, sem emlékezet...”
„…csak magadban bízhatsz, ha lehet
s nem véd sem fajod, sem emlékezet…” (Magyari Lajos)

1933 és 1937 között a legkeményebb időszakát élte meg az erdélyi magyarság Trianon óta. Sorsának legdurvább megsértését követte el a hatalom: nem volt szabad magyarul beszélni, nem volt szabad kiejteni és leírni, hogy erdélyi. Megtiltották, erősen korlátozták a magyar szó használatát, az alkalmazottaknak, köztisztviselőknek román nyelvvizsgát kellett tenniük, s akinek nem sikerült a vizsga, menesztették állásából. (Milyen szemléletesen írta le Nyirő József Úz Bence román nyelvvizsgáját! S mivel nem sikerült, már útkaparónak sem felelt meg a székely magyar, így állás nélkül maradt!)

Dsida Jenő a magyar nyelv fenyegetettségéért válaszul a Keleti Újság egy új rovatát indította el: Anyanyelvünkért! címmel. Gátat szeretett volna emelni a magyar nyelv eltorzulása ellen, hogy ne szóródjanak szét gondtalan tékozlással legszebb szavaink. Súlyos gondolatok születtek meg benne, mert „felejtett, ősi szóra kell megtanítani fiainkat”.

Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára c. írása a nagy titok megnyilvánulása volt. Bizonyíték arra, hogy hovatartozástól függetlenül minden magyarnak fájt a veszteség, éljen bárhol az országban, a Kárpát-medencében, vagy akár a nagyvilágban:

„… De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

1940. augusztus 30-án megtörtént a csoda: a második bécsi döntés értelmében, a trianoni békeszerződésben elcsatolt Erdély északi részét a Partium jelentős hányadával és Székelyfölddel visszacsatolták Magyarországhoz. A magyar csapatok a lelkes erdélyiek fogadása közben szeptember 5 és 13 között bevonultak Észak-Erdélybe. Az erdélyi városokban virágeső fogadta a honvédeket, igazi örömünnep kezdődött. Horthy Miklós kormányzó 72 éves kora ellenére kiváló tartással, fehér lovon vonult be Szatmárnémetibe és Nagyváradra, ahol Tamási Áron és az erdélyi magyar szellemi élet kiemelkedő alakjai köszöntötték a magyar államfőt. Horthy népszerűsége ezekben a hónapokban magasra szökött. Mindenki a megmentőt látta benne. Sorra köszöntötte a visszatért magyar városokat. Mindenütt lelkes köszöntések hangzottak el.

A fotóalbum: Száz év Trianon árnyékában

Folytatjuk…

Kapcsolódó tartalom:
100 év Trianon árnyékában – válogatás a fotóalbum képeiből

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .