Könyvbemutató – Száz év Trianon árnyékában – 2019. november 12.

Hódmezővásárhely

2019. november 12-én indultunk erdélyi könyvbemutató körutunkra,
a Németh László Városi Könyvtár igazgató asszonya, Soós Csilla, valamint dr. Berényi Károly meghívására.
Nagy érdeklődés előzte meg a könyvbemutatót, majd 17,30-kor kezdődött a rendezvény.

Soós Csilla és dr. Berényi Károly
Soós Csilla, könyvtárigazgató és dr. Berényi Károly, alpolgármester

Az alábbi kiadványok kerültek bemutatásra:

A gyülekező közönség
A gyülekező közönség

Berényi Károly bevezetője:

Kedves Vendégeink!

Abban a szerencsében van részem, hogy immár 15. éve üdvözölhetem itt Hódmezővásárhelyen a kitűnő szerzőpárt, akik több mint két évtizede konok elhivatottsággal járnak a legnagyobb székely, Orbán Balázs nyomdokain, és évről-évre megörvendeztetik az Erdély és könyvszerető vásárhelyi olvasókat, a kivitelében is gyönyörű és tartalmában is kivételesen értékes honismereti albumaikkal.

Lőwey Lilla magyar-történelem szakos tanár, irodalmi szerkesztő. Váradi Péter Pál agrármérnök, Magyar Örökség-díjas fotóművész, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje. Mindketten Erdélyből származnak. Ma a Dunántúlon élnek, de szívük, lelkük visszahúzza őket szülőföldjükre, ahol az erdélyi táj természeti szépsége, titokzatos mondavilága, a lakosság gazdag és élő hagyományai arra ihlették őket, hogy mára már életművé terebélyesedett könyvsorozatban rögzítsék mindezt az értéket. Ők a „legnagyobb székely”, Orbán Balázs XIX. századi, hatalmas vállalkozásának, tudniillik a Székelyföld leírásának a XXI. századi folytatói és kiegészítői.

Miközben a háttérben az elmúlt évek vásárhelyi találkozásainak fotóit vetítjük, szeretnék megidézni még néhány alkalmat, mely a város és a szerzők könyvbemutatókon kívüli kapcsolatairól is tanúskodik.

Háttér-képek
Háttér-képek

2005-ben, amikor soha nem látott pusztítást végzett Tamási Áron szelíd folyócskája, a szőke Nyikó Székelyföld szívében, Farkaslaka és Keresztúr között – a vásárhelyiek több milliós segéllyel próbálták enyhíteni a folyó mellet élő székely emberek árvízkárát. A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett karitatív segélyszervezet tagjaként, segítőtársaimmal juttattuk célba a város adományait. A Hódmezővásárhelyen akkor is könyvbemutatót tartó szerzőpár, kérés nélkül, 20 db gyönyörű honismereti albumot ajánlott fel a segélyezés céljára. Az albumok eladásából befolyt jelentős összeget rövidesen eljuttattuk az erdélyi árvízkárosultakhoz.

2008-ban levelet írtak az akkori városvezetésnek, amelyben felajánlottak egy addigi munkásságukat bemutató, közel 1100 színes fotóból álló kiállítási anyagot, mely először Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban, majd a Parajdi Sóbányában volt megtekinthető: „Székelyföld ezer pillanata” címen. A román hatóságok nem látták szívesen a kiállítást Erdélyben, ezért a képeket haza kellett hozza a Magyar Örökségdíjas fotóművész. A művészházaspár ekkor ajánlotta fel a monumentális kiállítási anyagot minden ellenszolgáltatás nélkül, határozatlan időre Hódmezővásárhelynek. Sajnos hiába… akkor nem volt fogadókészség a város részéről.

2012-ben egy minisztériumi pályázati forrás elnyerésével, a gyermekekért általam létrehozott helyi alapítvány, egy jelentős, 80 kötetből álló Erdély-Székelyföld honismereti fotóalbum-adományt osztott szét a vásárhelyi általános és középiskolák között.  A könyvekből jutott a határon túlra vásárhely egyik erdélyi testvérvárosába, a tordai magyar középiskolába (Jósika Miklós Líceum), a Nagyenyedi Bethlen Kollégiumba és Torockó általános iskolájába is. A könyvek szerzőivel abban bíztunk, hogy ezzel a kis iskolai könyvtárfejlesztéssel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az albumok lapozgatásával a magyarországi gyerekek kedvet kapjanak Erdély csodálatos tájainak felfedezéséhez, és a „Határtalanul program” keretében megvalósuló iskolai kirándulásokhoz is hasznos forrásanyagot biztosítunk.

A honismereti albumok külön értéke, hogy bevezetőit, ajánlásait közismert személyiségek írták. A szerzők a mai erdélyi közélet, hitélet, az irodalom és művelődéspolitika jól ismert szereplőit szólították meg, és kérték fel gondolataik elmondására. Így olvashatjuk az albumok első oldalán többek között Sütő András, Magyari Lajos, Kányádi Sándor, Sylvester Lajos, Kisgyörgy Zoltán írók, Kántor Lajos, Dávid Gyula irodalomtörténészek, vagy Hajdó István főesperes, illetve dr. Szabó Árpád unitárius püspök ajánló sorait. Micsoda névsor! Jóleső érzés, hogy többségüket személyesen is ismerhettem. Gondolataikat olvasva pedig rájöttem arra, hogy a szerzők életművé terebélyesedett, Orbán Balázs-i jelentőségű munkásságának méltatására természetesen ők a legalkalmasabbak.

Sütő András író adta meg ajánlásában a kötetek műfaji meghatározását is. 1996-ban a Korond és vidéke – című album előszavában írta:

„…Sorompós határok fölött és etnikai mivoltunkra törő viharok alatt, ilyen könyvekkel is arra törekszünk, hogy az egymástól elszakított testvérek közös múltban, kultúrában, s a jövőnek együttes reményében találkozhassanak.

Szeretettel ajánlom e honismereti albumot minden magyar olvasó figyelmébe.”

Sütő András, Marosvásárhely

Most pedig szertettel kérem a szerzőpárt, ismertessék legújabb honismereti albumaikat, melyek, ha jól számoltam a 47. és 48. kötetet jelentik az Erdély sorozatban!

Dr. Berényi Károly

Lőwey Lilla mutatta be a köteteket
Lőwey Lilla mutatta be a köteteket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .