Könyvbemutató: Lélekkel látók – A megtartandó végekért 1.

A könyvbemutatókon erről a könyvről is szó esik

Erdély - Lélekkel lától - A megtartandó végekért
Erdély – Lélekkel lától – A megtartandó végekért – Borítókép

Ebben a kötetben a lélekkel látóknak adunk teret. Azoknak a kiemelkedő egyéniségeknek, akikre méltán vagyunk büszkék, akik maradandót alkottak, s közben vitték a magyarság hírét országszerte s tova. Ők voltak azok, akik a megtartandó végekért a legtöbbet tették. Az erdélyi végekért.

Helyt álltak ott, a vártán. Ők voltak a segítőink, akik átlendítettek a buktatókon, ők voltak, akik biztattak, akik forrásokat, irodalmat ajánlottak, esetleg kísértek bennünket hegyre föl és völgybe le. S ha elkészült egy-egy kézirat, lektorálták, ajánlást vagy előszót írtak hozzá. Mert lélekkel (is) láttak. Éreztük, hogy mellettünk állnak, jó szándékkal nyújtanak segítő kart. A nyomdából kikerült könyvet örömmel, sajátjukként lapozták át, s elismerő szavakkal illették. Pedig az érdem az övék, ők nyitották rá szemünket a csodákra, az eseményekre, a szépségekre.

Erdély - Lélekkel lától - A megtartandó végekért
A Hátsó borítókép a „lélekkel látók” névsorával

Nekik, a lélekkel látóknak (az élőknek és a holtaknak) is adózunk eme kiadvánnyal. A 46 fotóalbum Ajánlás, illetve az Előszó írójára emlékezünk: írásaikat, a művészi tollal megírt szövegeket egy csokorba gyűjtve adjuk közre. Az albumokat bevezető művészi szövegek egy-egy fotóalbumhoz készültek, de Erdélyről, Erdélyért szóltak. „A megtartandó végekért.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .