Erdély – Kemény János – A marosvécsi mecénás 4.

Tartalom

Transylvania – Erdélyi találkozások: természettel, emberekkel emlékekkel. Báró Kemény János édesapjával.
Erdélyi találkozások: természettel, emberekkel emlékekkel. – Báró Kemény János
Kemény János, az Erdélyből Amerikába száműzött fia
Kemény János, a marosvécsi Kemény-várkastély örököse (aktuális oldal)

Báró Kemény János és Auguszta Paton szerelmének története

A 3. részben megtudhattuk, hogy Augusztát megérintette, amikor János csendes vágyakozással megkérdezte: „Gondolod, idővel tudnál szeretni engem?” Erre csak kacagni tudott, és flörtölve azt válaszolta, „Talán”.

Íme a folytatás, a 4. rész:

A Bécsen töltött időszakot szép emlékként őrizte meg Auguszta (Szévászti), de Angliába történt hazaérkezése után más dolgok kezdték érdekelni. Sokat utazott Európában, főleg bátyját Johnt kísérgette különböző utakra. John, aki a háború alatt az erdélyi Béldi gróf birtokának intézőjeként dolgozott az első világháború alatt, jó barátságot ápolt az erdélyi arisztokratákkal, mindenek előtt a Gyekén élő Béldy-házaspárral, Margittal és Györggyel.
John folyamatosan az erdélyi barátairól beszélt utazásaik közben Augusztának. Mesélt a Kárpátok lábánál levő kastélyról is, ami báró Kemény Ákos birtoka volt, és ahova őt is meghívták egy emlékezetes medvevadászatra.
Volt Johnnak egy oldalkocsis motorbiciklije, ezzel vitte Erdélybe, hogy megmutassa milyen csodálatos ország.

Már látszottak a gyönyörű erdélyi havasok, amikor John lassított, és a Kárpátokra mutatott. Még hó fedte a csúcsokat. Sziporkázóan tiszta nap volt. Aztán kicsit később John felkiáltott: „Nézd, ott van a vécsi kastély!” Bár olvasta Szévászti Erdély aranykorát, nem tudott volna elképzelni sem ennyire festői tájat. A kastély Marosvécs dombján állt. Most már a falu is látszott, és mögöttük a Kárpátok vonulata, mintha őrködne felettük. Amikor odaértek a kanyargós, meredek úthoz, ami a kastélyhoz vezetett, John motorkerékpárja elkezdett köpködni, és félúton teljesen leállt. Olyan hangos volt, hogy az ott lakók messziről hallották érkezésüket.

Egy fiatal férfi szaladt feléjük, báró Kemény János, aki egyetemi szünidejét töltötte itthon.

Így került sor a két fiatal újabb, ezúttal végzetes találkozására.

A motorkerékpárt Kolozsvárra kellett szállítani, s amíg az elkészült, a család vendégszeretetét élvezhették. A marosvécsi kastély tulajdonosa ekkor még Kemény Ákos, elragadó, méltóságteljes ember volt. Kedvesség és melegség sugárzott tekintetéből.

Itt, Vécsen élt ekkor János két húga, Gizella és Berry (Berenice), s ha az egyetemen szünet volt, János is. Amikor megérkezett John és Auguszta Paton, a vendégek tiszteletére táncestélyt rendeztek a kastélyban, ahol megjelentek John erdélyi barátai, Béldy György és felesége, Szilvássy Margit (Szilvássy Karola testvére), akikhez eredetileg indult. Az estély kitűnő alkalom volt János és Auguszta kapcsolatának szorosabbá válásához.

Mindenki nagyon élvezte a táncestélyt, mely egészen reggelig tartott. Szévásztinek bőségesen jutott a mulattató táncpartnerekből, akik közül a fiatal János volt a legkitartóbb. János kitűnő táncos volt. Öröm volt nézni, ahogy testvérével, Berryvel ropták a csárdást. Szévászti is megpróbált ráérezni a ritmusára, de egyáltalán nem volt könnyű. Furcsának is találta a magyar zenét, főleg amikor vacsora alatt valamelyik gavallér megkérte a prímást, aki a cigánybanda vezetője volt, hogy játsszon el egy szentimentális dalt Szévásztihez hajolva, és a fülébe húzva a nótát.

Béldy Margit vette szárnyai alá Augusztát, meghívta Gyekére. Az ő társaságában találkozott egymással több ízben is a görög-skót származású leány és a marosvécsi ifjú örökös. János többször átkerékpározott Gyekére, szinte minden nap, amíg tartott a vakációja. Szévászti szívesen hallgatta őt, és csodálta szeme ragyogását, amire csak egy magyar képes, ha lelkesedik valakiért, vagy ha szerelmes.

Elmondta, az a vágya, hogy író legyen, minden kolozsvári barátja irodalommal foglalkozik. Nem örült az ötletnek, hogy ő örökli a marosvécsi várkastélyt és erdőbirtokot, ezért azon viccelődtek, hogy majd kivesznek egy kunyhót Tirolban, ahol újságírással foglalkozik. Ákos és Cecília Baden-Badenbe készülődtek, Ákos éves fürdőkúrájára, de előtte még meghívták Béldiéket egy hónapra magukhoz. A kedves meghívás Augusztának is szólt. Útban Marosvécs felé megálltak megpihentetni a lovakat, s Auguszta ivott egy kút vizéből. Ahogy megérkeztek, nem sokára levette a lábról a tífusz, betegszobába került. János szorongó, szeretettel és aggodalommal teli arca megjelent néha, ahogy titokban benézett az ajtón. Összegyűjtötte a kis, megtakarított pénzét, és elment Vásárhelyre, jegygyűrűt vásárolt Augusztának. Szégyenlősen húzta fel az ujjára, és gyakorlatilag sohasem kérte meg a kezét, talán attól való félelmében, hogy „nem” választ kap. A rokonság persze észrevette a gyűrűt, s nehezteltek amiatt, hogy János nem szólt senkinek. Cecília és Ákos örvendtek, hogy Auguszta egyre nagyobb érdeklődéssel és örömmel fordult János felé. Valóban így volt, de tulajdonképpen János nagy szerelme, és tiszta lelkű optimizmusa volt az, ami nagy hatással volt Augusztára.

Ákos bácsi váratlan halála után János lett a vécsi vár ura. Mivel még nem rendezkedett be otthonosan, ezért a menyegzőt Béldi György és Margit gyekei birtokán tartották, 1923. október 29-én.