Irodalmi fotóalbumok 31.

Tartalom

  1. rész
  2. rész
  3. rész (aktuális oldal)
  4. rész

 

Erdély – Székelyföld – Csendes csodák (3.)

Az előző rész folytatása…

Áprily Lajossal olyan szoros költőbarátság fűzte össze Reményik Sándort, mint Petőfi Sándort Arany Jánossal. Az Erdélyi Helikon első szerkesztője, Jékely (Áprily) Lajos a kolozsvári Református Kollégiumban iskolatársa volt Reményiknek. Enyedi tanárkodása idején verseit titokban – álnéven – elküldte Kolozsvárra. A versek Reményik kezébe kerültek, aki így felfedezett egy ismeretlen költőt Áprily néven, akiről kiderült, hogy ő az a Jékely Lajos, aki iskolatársa volt. Jékely Lajos, a diák, megőrizte emlékezetében a majdani költőtársat, barátot, az akkor még „csipkegalléros kisfiú” kollégistát.

Áprily Lajos 1926-os Kolozsvárra költözése és Dónát úti kertjének megvásárlása után gyakran találkoztak, igazi barátság alakult ki köztük. Reményik Sándor számára a békesség és a baráti szeretet oázisa volt az Áprily- és a Makkai-villa, az ottani baráti közösség, amelyhez feledhetetlen emlékek fűzték. A Versek egy házikóról című költeményében így emlékezett az Áprily-villára:

Vándor, vigyázz, poéta lakik itt.
És poéta itt asszony és gyerek, –
Az őszbesímult házikó előtt
Arany mimóza-bokrok lengenek.

A Reményik-villa, Kolozsvár
A Reményik-villa, Kolozsvár. Szomszédságában állt egykor Áprily Lajos Donát úti kertje

Reményik elfogadta és megértette barátja családjának döntését, de nehezen tudta feldolgozni, hogy 1929-ben a Jékely család távozott Erdélyből. Elmégy című versével búcsúzott legjobb barátjától:

A hegyek óriási kardala
Kísérjen a határig Tégedet,
És zúgjon, harsogjon ítéletet
Országok, népek és idők felett,
És fellebbezze meg a végzetet!
És csikarjon a csillagoktól ki
Egy „viszontlátásig”-ígéretet!
A hegyek óriási kardala
Kísérjen a határig Tégedet
.

Kapcsolatuk ezután sem szakadt meg, kölcsönös látogatások, egymásnak írt versek, levelek tanúskodnak a baráti érdeklődésről. Egy budapesti, az Áprily család vendégszeretetét élvező tartózkodás után, 1931. január 17-én kelt levelében ezt írja Reményik: „… Olyan meleg és hálás szívvel gondolok most is néha a veletek Pesten legutóbb töltött órákra. (…) Hazatérésem után kétszer voltam künn a házatoknál. (…) A fatönkről lekapartam a havat, az etető-lyukba kendermagot szórtam – a veranda eresz alatti párkányra is…” Visszatérő motívum levelezésükben az a madáretető, melyet Áprily búcsúajándékként saját kézzel készített barátjának Erdélyből való távozásuk előtt. Nagy derültséget okozott, hogy Reményik először fordítva, fejjel lefelé tette ki. Karácsonyonként többször megemlítette leveleiben az esetet. „ … A tőled annak idején kapott madáretetőt kitettem karácsony szombatján az ablakba – ezúttal nem fordítva. A magot felcsipegető madárkák látványa ihlette A láthatatlan lakoma című versét:

(…)

Az etetőt barátom készítette
Lombfűrésszel. A magot Isten adta.
Mért gyönyörködjem én a lakomában?
Elég ennyi: Egy kis kopogtatás,
Jel az elveszett tündérvilágból,
Egy-egy hangocska, foszlány, töredék,
Madarak és angyalok kórusából,
Az eljövendő Tavasz kórusából:
„Dicsőség Istennek a mennyben!”

 Áprily ekképpen reagált a költeményre a távolból: „A madaras verset magaménak érzem és vállalom. Köszönöm Neked és köszönöm a madaraimnak, hogy belőled, ha szenvedés árán is, kiváltották. (…) Madaras vers és – istenes vers.”

: Egy kis kopogtatás, Jel az elveszett tündérvilágból,
Egy kis kopogtatás,
Jel az elveszett tündérvilágból…

Kapcsolódó fotóalbumunk: Csendes csodák – Reményik Sándor

Folytatjuk…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .