Tartalom
- Erdély – Székelyföld – A Székely Apostol – Nyirő József (1.)
- Erdély – Székelyföld – A Székely Apostol – Nyirő József (2.) (aktuális oldal)
- Erdély – Székelyföld – A Székely Apostol – Nyirő József (3.)
Erdély – Székelyföld – A Székely Apostol – Nyirő József (2.)
…az előző rész folytatása..
A székely anyaszékből fakadt Udvarhely megye peremén, Székelyzsomborban született, az anyakönyvi kivonat szerint 1889. július 28-án, Nyirő Mihály és Incze Amália – székely származású szülők – gyermekeként. Édesapja a helyi római katolikus elemi iskola igazgatója volt, a ház első szobája tanteremként szerepelt. A szülői ház második szobájának falai őrzik az édesanya altatódalainak, az édes anyanyelv első szavainak emlékét, a kisgyermekkor csodás történéseit. Nem csak az övét, a később született három kisebb testvérét is.
Alig tíz esztendős a fiúcska, amikor félárván maradt, ettől kezdve mélyen vallásos édesanyja nevelte a négy gyermeket szűkös anyagi körülmények között. Legidősebb gyermekként édesanyja támaszává, gyermekfejjel felnőtté kellett válnia.
A szegénységből kivezető papi pályát az édesanyja biztatására választotta, csak azért, hogy a családját megóvja a teljes nélkülözéstől, hogy emberibb életet biztosíthasson szeretteinek. 1912-ben teológiai doktorátust szerzett: a katolikus egyházi autonómiáról szóló, latin nyelvű disszertációjával jeleskedett. Még ebben az évben pappá szentelték Nagyszebenben, ahol hittant oktatott. 1915-ben kinevezték a Kolozs megyei Kide község plébánosává.
A meggyőződéses Istenhívő az Isten igájában című önéletrajzi ihletésű regényében írta le vívódásait, hiszen nem elhivatottságból, hanem kötelességtudatból lett pap, hogy özvegy édesanyját és testvéreit eltarthassa. A mű főhősét már a szemináriumban gyötörte az önvád, hogy csupán képzeli hivatástudatát. Később, fölszentelt papként eszmélt rá: valójában székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől kiszipolyozott, senkitől nem segített erdélyi magyarságot. Átélte a faluban a háború kitörését, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a szörnyűségek igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult kis falu szenvedését, ahol ő is, a plébános, folytonos nyomorban élt. A nép naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait nehezen viselte. Aztán jött a végzetes katasztrófa, a hatalomváltás, a magyar sors veszendősége, melyet haláláig nem tudott feldolgozni. Megismerte a gyöngeség és az áldozatosság riasztó és nemes példáit, a kitaszítottságot és a fölemelő szolidaritást. Végül egy tiszta, szenvedélyes szerelem lefejtette róla a reverendát: találkozott a román katonai betörés elől menekülő és a vasárnapi misére betóduló székelyföldiek között Bedő Ilonával.
Hamarosan kilépett az egyházból és feleségül vette szíve választottját. Három gyermekük született. Megélhetésüket egy működőképessé tett ócska malom biztosította, s új hittel új életet kezdett akkor, amikor rémült tömegek menekültek Erdélyből.
1920-ban szinte berobbant az irodalmi életbe. A kolozsvári Napkelet és a Keleti Újság pályázatát elnyerte, s az utóbbinak belső munkatársa lett. 1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával jeleskedett a Zord Idő pályázatán, majd az Ellenzék című lap novella-pályázatán kapott I. díjat az Értelek virág és a Rapsonné rózsája című elbeszélése. 1923 és 1924 között a kolozsvári Pásztortűz című irodalmi és közművelődési folyóirat főszerkesztője volt. Az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapítója, az Erdélyi Irodalmi Társaság és a Kemény Zsigmond Társaság tagja volt. 1924-ben Jézusfaragó ember címmel jelentek meg első novellái, amelyek sikert arattak mind Erdélyben, mind Magyarországon. Romantikus alkatából eredően elbeszélései általában tragikus emberi sorsokat ábrázoltak, mély együttérzéssel. A drámai helyzetet vagy a tragédia bekövetkeztét, a vihar kitörését megelőző pillanat mesteri érzékeltetése készítette elő. A megrázó és felemelő mozzanatokat tartalmazó első novelláskötete szolgált alapul az Emberek a havason című film forgatókönyvéhez is.
1926-ban Kemény János meghívására a marosvécsi kastélyban részt vett a Helikon Íróközösség megalapításában. A szellemi közösség rendkívül fontosnak tartotta a vallási türelmet, szorgalmazta a népek közötti együttműködést, ami találkozott Nyirő szemléletével, aki az Erdélyi Helikon folyóiratban 1928-tól rendszeresen publikált.
Legértékesebb novellái a természetet, a havasok világát ábrázolják. A Havasok könyve hősei egyszerű pásztorok, favágók, szénégetők, akik együtt élnek a természettel. Csodálatos kapcsolat alakul ki ember és táj között: a székelyek kemény harcot vívnak a betevő falatért.
Kapcsolódó fotóalbumunk: A Székely Apostol – Nyirő József