Irodalmi fotóalbumok 21.

Szavak vándorköszörűse – Kányádi Sándor (4.)

Az előző rész folytatása

Édesapja igazi példaképpé vált a költő számára. Szinte minden időben felidézi kedves alakját, megjelenését, apróbb szokásait. Elvesztése után, a gyász okozta mély megrendülésének időszakában a kettejük viszonya még mélyebbnek, még emberibbnek, bensőségesebbnek, meghittebbnek tűnt számára. Költeményeiben megidézte emberi nagyságát, erkölcsi tisztaságát, rendíthetetlenségét. Hiányának fájdalmát az a hit enyhíti, hogy édesapja segítő keze halálán túl is áldást oszt fiának:

Magam akit atyjának szelleme segít
segített véghez vinni amit végbe vitt
                                    (Levéltöredék)

Kányádi Sándor gyermekkori múltja, a családdal kapott öröksége, a székelyföldi falu elhelyezkedése, a természeti környezet hagyományai további sorsának alakulásában is nagy jelentőséggel bír. Vállalja a sorsot, mely összekapcsolja a szülőfalu közösségének sorsával, a mitikus vidék hagyományaival.

A szabadságharc költője, Petőfi Sándor a közeli Székelykeresztúron, a Gyárfás-kúriában töltötte élete utolsó éjszakáját. A ház falára 1928-ban tették a márványtáblát a következő szöveggel: “Ebben a házban töltötte utolsó estéjét Petőfi Sándor 1849. július 30-án.”  Sokáig volt Petőfi ittlétének „élő” tanúja az öreg körtefa, amelyet utóbb már csak vaspántok tartottak össze. Az öreg körtefa helyére a kegyelet új csemetefát ültetett, mely előtt emléktáblát helyezett el az utókor, Kányádi Sándor négy sorával.

"Haldoklik az öreg tanú..."
“Haldoklik az öreg tanú…”

„… szabadságszerető költő legendájának közelsége jó talaj a költő korai Petőfi-képének kialakulásához. Úgy indul a mítoszok melegéből, hogy európai magaslatokra emelkedett költészete mit sem veszített a hazulról hozott pogácsa melegéből.” (Pécsi Györgyi)

A legenda szerint Petőfi itt írta utolsó versét
A legenda szerint Petőfi itt írta utolsó versét

Hogyan válhatott Kányádi Sándor a szavak vándorköszörűsévé? Milyen sugallat váltotta ki lelkéből a gyémánttá csiszolt igéket, névszókat? Mekkora belső erőre volt szüksége, hogy sorsát ilyen felemelt fejjel végigjárhatta? A gyermekkor volt a meghatározó? A szülői ház, a korai árvaság, az édesapa szerető gondoskodása, útmutatásai? Gyermekkorának bibliás történetei? „Bartos Mózsi bá” kapuja előtt a nagy kő, melyen írni-olvasni tanult? A szülőfalu fölé magasodó Sínai-hegy, a szemben emelkedő Galat, a nép ajkán élő helyi legendák? Csaba királyfi kultusza, a bánatos királylány kútja, a Rák-tó valós és regényes történetei? A korai betegség, mely eltiltotta őt a fizikai munkától, ami – az általa is nagyra becsült Tamási Áronhoz hasonlóan – tanulásra ösztönözte? A közelben élő Petőfi-kultusz, mely szintén táplálta érzékeny lelkét? A gyermekkor mítoszait mai napig hordozza lelkében, melyeket a való élet továbbnemesített. Az első megjelent versétől úgy jutott el az egyetemes magyar költészet magaslatáig, hogy tapasztalatai erkölcsi helytállásra ösztönözték, mert mint vallja:

 nekem a hit régen is hit volt
s mert hit volt
az életet is hittel éltem
hagyjatok meg hát engem
ebben a balga hitben

            (Nekem az ég)

Hitére, életfelfogására, a közéletben betöltött szerepére igen nagy hatással voltak – a román költők mellett – tanárai, kortárs – nemzedéktárs – barátai. A mestereként tisztelt Illyés Gyulával többször találkozott, aki azt kívánta: „…hogy vidd véghez mihamarabb nagyhírű munkádat”. Szép emléke az 1956 nyarán történt találkozása Székelyudvarhelyen Tamási Áronnal és szép ifjú feleségével, Alizkával. Aztán 1962-ben a Fészek Klubban ismét beszélgetett az íróval, még egy dedikációt is őriz tőle ennek az együttlétnek az emlékére. Ezután már csak Tamási temetésére mehetett el 1966-ban, majd így búcsúzott tőle a T. Á. sírjára című költeményével:

 Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.

Nagygalambfalván a Gryllus együttessel
Nagygalambfalván a Gryllus együttessel

Zsögödi Nagy Imre is atyai jó barátja volt, ravatalánál őrséget állt. Egymás tiszteletén alapuló szép keresztényi kapcsolat alakult ki közte és Márton Áron között, aki szívesen fogadta a protestáns költőt. „Mi más felekezeteket is szívesen látunk!” – mondta a római katolikus püspök. Elek apó két világháború közötti kezdeményezését folytatva a legutóbbi időkben is évente több találkozót tartott. Nemcsak a Kárpát-medencében, de szinte az egész földkerekségen, ahol magyarok élnek. Megszámlálhatatlan mennyiségű író-olvasó találkozón vett részt, mindenütt magyar közösségek várták. Feledhetetlen együttlétek voltak ezek. Több nyelvből fordított verseket magyarra, s kivételes barátságokat kötött az ő verseinek fordítóival. Meghitt, élő kapcsolatot alakított ki svéd fordítójával, Ove Berglunddal, aki így emlékezett vissza az együtt töltött napokra: „…elértük hát Kányádi „vidékeit”, s találkozhattunk a nagy költővel. Három napot töltöttünk a Hargitán. Hogy milyen ő? Kedves, népies, nagylelkű és tréfás! Ha gyerekekkel találkozik, megáll velük, rájuk is szán az idejéből. Két ismeretlen nővel egy egész órán át beszélget egy fogadáson. Mikor a borzalmas kéngőzös (állítólag 23 betegséget gyógyít) hargitafürdői mofetták egyikében tíz ismeretlen társaságában ültem, Kányádi mesélt valamit, mindenki figyelt, majd jót nevettek.
A humor, a gyors válaszok, a könnyed irónia és a kétértelműségek – ez az ő lételeme.”

Hargitafürdői nyaraló tornácán
Hargitafürdői nyaraló tornácán

Kapcsolódó fotóalbumunk: Szavak vándorköszörűse – Kányádi Sándor

Folytatás…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..