Irodalmi fotóalbumok 14.

Törzsében székely volt – Tamási Áron (2.)

Az előző rész folytatása…

Törzsében székely volt, fia Hunniának…”

A legtöbb ember sorsa eredeti közössége múltjában, a gyökerekben rejtegeti titkát. Tamási Ároné is. A kis posztóharisnyás székely legényke a székelyek sorsának: tengernyi fájdalmának és maroknyi örömének szószólójává, érett íróvá vált. Székely volt, és ez meghatározta látásmódját is, stílusát is. A székely hagyományok, a székelyföldi hegyek és erdők, a gyermekkorban lélekbe szívódott mesék, balladák és nem utolsósorban tréfák, játékok, szelíd ugratások mindvégig befolyásolták Sorsa kerek, mint írásai: Farkaslaka porából vétetett, innen indult, s miután lezárult földi útja, a szülőfalu porával vegyülhetett pora. Megénekelte az erdélyi szépséget, a magyar jóságot, a történelem erejét: gazdag örökségül hagyva számunkra a minden lelket megnyitó varázsszót: a székely igazságot. Vallotta, hogy a nemzet ereje az Istenhitben és a magyar nyelvben gyökeredzik: „… hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett …, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt…” 

Farkaslaka a Baknyatetőről
Látkép: Farkaslaka a Baknyatetőről

Írásaiban a székely észjárás, a székely életideál, a gyönyörködés, az életérzés szólal meg: szereplőinek szóbeli megnyilvánulása fordulatos, ízes. Úgy örvendenek a szó varázslatának, mint a legcsodálatosabb ajándéknak. A beszédnek becsülete csiszolta remekművé az író nyelvezetét, eszményivé érlelt, nagy múltú stílus bűvöli el az olvasót.

Joggal aggódott Tamási Áron a magyar szó megmaradásáért, de aggodalma még ennél is nagyobb volt, ha a székelyek sorsáról beszélt, tiszta, szép szavakkal: „… Mert a székely a tüzéhez hívja az idegent, és saját melegét is odaadná…” Tisztán zengő harangszó a szülőföldről csendülő vallomása: „…a Nyikó katlanában, a havasi hegyek előre nyújtott karjai között … ott van Farkaslaka. … Valósággal nyűgbe ver valami különös érzés, amelyhez hasonlót soha nem ébresztett bennem, csak a föld, ahol ringott bölcsőm.”  Az otthon varázsa a hit és a bizonyosság erejével hatott lelkében, a hit, a remény minden nehézségen felülkerekedett.

Fehér-Nyikó
A szelíd, szőke folyócska, a Fehér-Nyikó

Szívet-lelket gyönyörködtető lírai vallomás a Székelyföldről és a „szelíd és szőke folyócská”-ról, a Fehér-Nyikóról, annak meseszép völgyéről vagy magáról a bölcsőt ringató szülőfaluról irodalomtörténeti remekművé emelkedett. Az író ország-világ elé emelte Farkaslakát, így hálálva meg az életet, mellyel a kis település megajándékozta őt, s megtanította arra, hogy „…minden érték, amit magunkban hordozunk kötelez!” Az írót arra, hogy szellemével bizonyítson: a szülőföld iránti hűség megtartó erő a magyarság számára; a szülőfalut arra, hogy büszke legyen nagy fiára, akinek szelleme csillagként ragyog felette: fényét nem homályosítja semmi, a múló idő tovább fényesíti. „… Északról déli irányba nyújtózik a falu. Erdős hegyek alatt kezdődik, és lefut a völgyben addig, amíg már nincsen is valójában völgy, csak a folyó bal partján emelkedő termőföldek, a jobbik parton pedig az a szép és termékeny sík mező, amely Szentlélek és őközötte fekszik … csendesen folydogál a Nyikó, melyet ember és földrajz Szőkének nevez, s amely maga sem tudja, hogy nagy patak-e, vagy kicsi folyó, mert ha sírnak fölötte az erdős hegyek s két oldalán a menedékes földek, akkor nagyra dagadva zúgni is tud, és pusztítani árvizesen, de úgy megtikkad néha, hosszú szárazság idején, hogy keresztfát lehetne a medrébe állítani. De ha békességben harag vagy ínség nélkül élhet, akkor szőkén és szelíden folydogál végig a falun, melynek utcái két partján vonulnak, s véle együtt kanyarognak, lejtenek hirtelen duzzogva, vagy kunkorodnak játékosan…”

Lehet-e kedvesebben, melegebb szeretettel szólni a bölcsőt ringató szülőfaluról, mint ő tette? Kalandozhatik-e többet a szívből jövő gondolat a szülőföld gyermeket nevelő tájainál, mint az ő történeteiben? Bármelyik könyvét olvassuk is, mindig otthon vagyunk vele, Farkaslakán, vagy a környező erdőkben, a körülölelő kaszálókon, az Isten ege felé emelkedő dombokon, hegyeken. Érezzük, hogy ott van ő is velünk: ő a Szűzmáriás királyfi, ő a Tündöklő Jeromos, ő a Jégtörő Mátyás, vagy Ábel, aki megjárta a rengeteget, az országot, még Amerikát is, de megmaradt Hűséges Mártonkának. Képzeletben felkapaszkodunk a Kalondára, melynek tetejéről már látszik is a békés székely falu, s a türelmes szemlélő megpillanthatja a „Mordicát”, Tamásiék kaszálóját a hét szilvafával, melyhez oly sok kedves emlék fűzte az írót. Kicsit lejjebb ereszkedve, az út mentén, balra, pompás erdei ösvény vezet a Nyikó-patak forrásvidékéhez, a Veres Máté kútjához. A kellemes erdei út Tamási kedvenc íróhelyét is érinti: szemügyre vehetjük a káprázatos Iligy-tetőt, mellette a „Szászkele” elnevezésű, kedves Tamási-kaszálót, kicsit feljebb a „Tilalmast”. De sokszor megjárta ő maga is ezt az utat! Édesapjának vitte erre az elemózsiát tarisznyájában, s a gyermeki élmény műveiben később fel-felcsendül: „… Annak az erdőnek a végén jót ittam a Nyikó vizéből, mely ott még csak patak gyanánt csörgedez, majd balra fordulva megindultam fölfelé a rettentő köves úton, melyet „Fényes útjának” neveznek. Valami óriási és üresen tátongó patakmeder mellett vezetett fölfelé az út, de két oldalt előttem és utánam mindenütt csak erdő volt, … a meredek köves úton hamar elérkeztem a hegyi fennsík szélére, ahonnét már szinte játékos örvendezés volt átmenni a fennsíkon…”

Kaszáló Farkaslaka határában
Kaszáló Farkaslaka határában

Kapcsolódó fotóalbumunk: Törzsében székely volt – Tamási Áron

Folytatjuk…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .