Tartalom
- A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (1.)
- A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (2.)
- A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (3.)
- A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (4.)
- A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (5.) (aktuális oldal)
A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (5.)
A székely mesemondó történetének folytatása…
Utolsó levelét „Édes Jenő” megszólítással 1929. augusztus 16-án keltezte, Szentimrei Jenőnek írta, a Cimbora megjelenésének nehézségeit panaszolta éppen. A mondatnál: „… fő, hogy dolgozzanak… A fiú újra….” kicsúszott a toll a kezéből, s végigszántott a lap aljáig. Végzetes agyvérzés érte, amiből nem volt visszaút, tragikus gyorsasággal bekövetkezett a halál. Az erdélyi magyar irodalom ősz apostola, a nagy székely mesemondó 1929. augusztus 17-én, szombaton este szeretteinek karjai között szép csendesen visszaadta lelkét teremtőjének. A hetvenéves nagy magyar írónak, a gyermekek Elek apójának halálát szomorú epizód követte. A hűséges kísérőtárs, a kétségbeesett nagyasszony visszavonult szobájába, mikor a férjét a végzete elérte. Nem akarta őt túlélni, veronállal megmérgezte magát, hogy együtt költözzenek el ebből a világból.
A család fájdalma mérhetetlen volt, de vigasztalanul gyászolt a szülőfalu is. A kisbaconi bíró, az esküdtek élén, hozta a megindító felírású koszorút: „A kisfalu sír, siratja nagy fiát”. Sorra érkeztek a tanítványok, barátok, levelezőtársak, az „írófiak” a székely csapatból, akikkel vonaton, döcögő autóbuszon, lelket kirázó szekereken kilométerek százain utazott végig még a tavaszon is.
Ilyen végtisztességet nem adott Székelyország egyetlen fiának sem a legnagyobb székely, Orbán Balázs elköltözése óta.
Az író születésének 110. és halálának 40. évfordulóján avatták emlékházzá a Mari-lakot: Balogh Edgár, Bartalis János, Bözödi György és Sütő András méltatták e nagyszerű irodalomtörténeti jelentőséggel bíró eseményt.
A mesét szerető gyermekek és irodalombarát felnőttek sokasága valóságos zarándokhellyé tette az emlékházat s a körülötte kialakított parkot, ahol a szürke gémek lakta fenyvesek alatt található Benedek Elek fiának, az író, irodalomtörténész és műfordító Benedek Marcellnek (1885-1969) kedvenc asztala és ülőpadja. Unokája, Benedek István is sokat és szívesen tartózkodott itt. Itt élt 31 éven keresztül Benedek Elek emlékének és hagyatékának őrzője és ápolója, Elek apó leánya: Benedek Flóra (1890-1975). A dédunoka, Szabó Réka és férje, Szabó István gondozták az irodalomtörténeti hagyatékot jó ideig.
Benedek Elek életművéért posztumusz Magyar-Örökség díjat kapott, 2009. március 21-én, születésének 150. évében, a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A Magyar Örökség és Európa Egyesület elismerését Elek apó Kisbaconban élő dédunokája, a nagybaconi Benedek Elek Általános Iskola magyartanára, Szabó Réka vette át.
A legridegebb, legkeményebb időkben tért haza szülőföldjére, hogy az övéi között, érettük élje le, ami hátra van. Nem tudhatta, hogy nyolc évet szabott ki még rá a Mindenható. Az erdélyi irodalom, az erdélyi sikerek útját kövezte ki. Az első homályba tűnő kísérletezések nehézségeit példája, munkája, harcai, tették elviselhetőkké. A termékeny munkát bénító ellentétek kiküszöbölésére tette az első lépéseket, agitált, dolgozott és dolgoztatott a népért, a gyermekért. Írótársakat buzdított, írópalántákat nevelt, levelezett gyermekolvasóival, azok szüleivel, tanítóival. Maga volt a mindenható egyetlen szent ügy szolgálatában: megtartani a népet, pótolni a gyermekeknél az iskola kényszerű mulasztásait, hogy teherbíró híd épüljön a cseperedő nemzedékeken át a múltból egy emberibb jövendőbe. Csodákat tudott tenni puszta jelenlétével, szálegyenes, töretlen alakjával, férfiasan nyílt tekintetével, melyet ezüstfénnyel font körül ősz haja, dús ősz szakálla. A megtestesült székely őserő, a kikezdhetetlen becsület, a tiszta lélek nyugodt önbizalma sugárzott belőle.
Kapcsolódó tartalom:
- Fotóalbum: A nagy székely mesemondó – Benedek Elek