Irodalmi fotóalbumok – Benedek Elek (4.)

Tartalom

  1. A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (1.)
  2. A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (2.)
  3. A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (3.)
  4. A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (4.) (aktuális oldal)
  5. A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (5.)

 

A nagy székely mesemondó – Benedek Elek (4.)

A székely mesemondó történetének folytatása…

Életének új korszaka kezdődött, mely Budapesthez kötötte, de az édes anyaföldből táplálkozott. Az egyetemi éveket követően újságíróként a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként dolgozott. Közben megérintette a várva várt szerelem, s boldogan vitte haza, az édes anyaföldre, a szülői házba bemutatni a félárva, zsidó vallású Fischer Máriát, aki elhagyta érte hitét. 1884-ben kötöttek házasságot a református vallás szertartásainak eleget téve. Végtelen gyöngédséggel állt a felesége mellett, mindenben segítették egymást, mindent megbeszéltek egymással. Fischer Mária már az első találkozáskor otthon érezte magát Kisbaconban. Ez a falu közelebb állt hozzá, mint Budapest, jobban megértette az itteni embereket s szeretett férje öreg szüleit. Úgy ölelte magához őket, mint ahogyan a saját szüleivel tette volna. Megtalálta ebben a faluban az otthonát. Igazi románc volt az övék, „Elek apó” halálát felesége sem élte túl: együtt temették őket.

Kisbacon, Benedek Elek-emlekmúzeum
A Mari-lak, Benedek Elek családjának otthona, ma emlékmúzeum

1896-ban kezdte meg – késő klasszicista stílusban – a kisbaconi ház építését, mintegy megelőlegezve későbbi végleges hazatérését szülőföldjére. „… Ebbe a házba van befalazva a lelkem, a téglákat, melyeknek minden darabja egy-egy könyv, az én véremmel kevert mész ragasztja össze. … A ház előtt egy kis park: fenyőfacsoportok szerteszét mindenféle erdei fák, bokrok, itt-ott virágágyak. A fákat én ültettem, a virágokat Mária. Két-két fácska egymás mellett, széltében-hosszában arasznyi távolság, majd ha derékig nőnek élő sövény lesz belőlük. Aztán négy-öt lépésnyire egymástól megengedjük, hogy nagyra nőjön … micsoda sétaút lesz majd valamikor ez az út. … Nyár folyamán kétszer-háromszor kapáljuk, gyomláljuk, s folyton öntözgetjük a gyermekfenyőket –  kétezren vannak két sorban -, és bíztatjuk: nőjetek, nőjetek….”  Már egy esztendeje voltak a ház lakói, amikor a kedves gólyamadár beröppent a hatodik gyermekkel. Öt gyermekkel jöttek haza tavasszal, hattal tértek vissza Pestre ősszel. A szép hosszú, virágos nyarakat mindig otthon töltötték, az aprónéppel s a nagyszülőkkel. A népes család körülülte rendre a nagy ebédlőasztalt, az asztalfőn nagyapó s mellette nagyanyó. Soha nem a családfő, a kenyérkereső íróember, hanem az édes szülők. „… Írásaim ereje – ha van bennök erő – az édes anyaföldé; írásaim lelkének nemessége édes szüleimé …” – írta, s erről egy pillanatra sem feledkezett el. 1902 novemberében nagyapóért leszállt a halál angyala, rá öt évre nagyanyót is eltemették. A kisbaconi temetőben márványemlékbe vésve a szerető fiú végrendelete:

                        „Ami szépet és jót könyveimben láttok,
                        E két öreg ember szívéből eredett.
                        Ha majd kihull a toll reszkető kezemből,
                       E két öreg ember mellé temessetek.”

Végleg hazatért szülőfalujába a trianoni békediktátum után. Hazament, amikor szembe vele több mint kétszázezren jöttek, menekültek, hagyták ott az édes anyaföldet. Nem volt könnyű a döntés. Nehéz vállalkozás volt felépíteni a maga világát. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdult ki portájáról, ám lassan mégis bekapcsolódott az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mondott a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezdett a Keleti Újságban. A fiatal írók, költők elkezdtek neki levelet írni. Elkezdték elhitetni, mekkora öröm, hogy ő hazajött. Kiderült, hogy vannak emberek, akiknek szükségük volna rá. Hazatérve felépített egy életet, felépített egy új világot. Ócska szekereken, két lóval bejárta Erdélyt. Fiatal írókkal, akikről azt sem tudták, kicsodák, csak azt tudták, ki Benedek Elek. Odavitte őket az érdeklődők közé, s azt mondta: erre a fiúra figyeljetek!

Az emlékházhoz vezető óriásfenyők lakója
Szirti sas

Miközben a Cimbora gyermeklap szerkesztésén és szülőföldje szellemi föllendítésén munkálkodott, kezdte papírra vetni emlékeit. Az Édes anyaföldem című művében számot adott származásáról, nemzetségéről, fölidézte szülei, nagyszülei alakját, felelevenítette a kisbaconi tündérkertet, megrajzolta a székely házak belső világát, saját gyerekkori önarcképét, mely a falu lakóinak csoportképébe illett. Szólt a szülői háztól való elszakadásról, föltárta a tündérváros, az udvarhelyi kollégium mindennapjait, szokásrendjét, érdekes alakokkal és epizódokkal jelenítette meg akkori diákéveit. Az emlékekből bontakozott ki az erdélyi táj és a benne élő egyszerű nép őt is érintő világa. Természetes kedély, mesélő közvetlenség, friss ábrázolókészség és a szeretet líraisága hatotta át emlékei minden sorát.

a szeretet líraisága hatotta át emlékei minden sorát.
Benedek Elek erdélyi tájemlékeit a szeretet líraisága hatotta át

Folytatjuk…

 

Kapcsolódó tartalom:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .