Visszatekintő – Erdélyalbum – ahogy elkezdődött (2.)

A közös szerelem: Erdély

Az előző részt Sylvester Lajos gondolataival fejeztem be, melyben kedves néhai barátunk mintegy húsz évre tekintett vissza gyűjtő-kutató munkánk kapcsán, ekképpen:

„… Akik tudni akarják, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk, tekintsék meg a nyitott képeskönyvet, kalandozzanak a térképek kínálta utakon képzeletben és valóságban, lapozzanak bele a Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla honismereti albumaiba, és ezekben olyan honra lelnek, amelynek természeti és emberi értékeit kötelességünk megtartani, együtt tartani, lakhatóságát testi és lelki mivoltában is megőrizni, önállóságát és a maga megejtően szép másságát megtartani.”

Azóta eltelt majdnem tíz év, közös múltunkból mintegy huszonöt esztendő. Joggal tekintek tehát vissza a már említett megtett út kudarcaira, buktatóira s az előre mutató sikerekre, s a közben szerzett baráti kapcsolatok kiteljesedésére, a sok-sok sikeres bemutatóra. Íme, az egyik felejthetetlen, Sepsiszentgyörgyön, a Vártemplomban:

Dedikálás: Sepsiszentgyörgy, Vártemplom, 2010
Dedikálás: Sepsiszentgyörgy, Vártemplom, 2010

Erdély csodálatos tájainak bemutatásában együtt dolgozni, közöset alkotni a legszebb élmény, ami érhetett az életben. Köszönöm a sorsnak, hogy megajándékozott a lehetőséggel. Úgy érintett engem ez a varázslat, mintha Wass Albert Angyalok tisztására jutottam volna:

„… Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet…”                                                                                     Ezzel a jósággal, ezzel a szeretettel, ezzel a békességgel kezdődött minden. A kettőnk első közös munkája: Erdély – Tél a havason című – antológiaszerű – irodalmi fotóalbumunk, mely férjem egyik fotókiállításának 52 képét tartalmazza az általam válogatott – hangulatában, tartalmában azonosuló – versek párosításával.

Tél a havason - könyvborító, 1995
Tél a havason – könyvborító, 1995

Ezen az albumon dolgozni, addigi életem egyik legszebb feladata volt.

Felmenőim anyai ágon pedagógusok voltak, s én követtem a családi tradíciót, magyar-történelem szakon végeztem. Szülőföldemről továbbra is csak suttogást hallottam, felsőfokú tanulmányaim idején eltávolították a főiskoláról, aki Trianont forszírozta.

1989-ben volt szerencsém először megpillantani szép szülővárosomat, Szovátát! Leírhatatlan az érzés, amit akkor éltem át. Valami megfoghatatlan kerített hatalmába! Istenem, ha drága jó édesanyám sejthetné, hogy ma már havonta látom a helyet, ahol az életet kaptam! Hogy már ismét azt mondhatom: hazamegyek! De nem sejtheti, mert a halál korán elragadta őt is, édesapámat is, testvéreimet is.

Két kislányommal éltem Veszprémben, amikor a Tél a havason című fotókiállítás anyagán elkezdtünk Váradi Péter Pállal dolgozni.

Férjem Nagyváradról érkezett, s a romániai falurombolások híre indította el benne a gondolatot, hogy a jelent gyorsan lencsevégre vegye, mielőtt a durva erőszak eltünteti a még meglévő erdélyi kincseket. Először fotókiállításokkal folytatott országlást, majd szakemberek unszolására fotóalbummá nemesítette a diktatúra alatt gyűjtött anyagait. 1989-ben, majd az azt követő években jelent meg a Kalotaszeg című 3 kötetes fotóalbuma, melyhez szöveget – az azóta tragikus körülmények között elvesztett feleség – Gaál Anikó készített. Az Előszó Tőkés László református püspök munkája, akinek biztató szavai sokat segítettek a folytatásában. Alig látott napvilágot a következő: Székelyföld – Korond és vidéke című, amikor Gaál Anikó türelemmel viselt betegség következtében az örök égi mezőkre költözött.

1989 - Kalotaszeg - Felszeg_rgb
1989 – Kalotaszeg – Felszeg

Váradi Péter Pál nemcsak a három gyermek nevelésében maradt magára, de az önként választott szép hivatás, a szeretett szülőföld bemutatása is veszélybe került. A sors hozta úgy, hogy én, mint a család régi barátja segíteni kezdtem a csodálatos fotók albummá szerkesztésében.

Hát így kezdődött…

A 3. részben folytatom a történetet.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .