Az erdélyi végek kicsiny szelete: a Gyimesek völgye
Ezelőtt Csíkszék tájain jártunk, innen könnyedén el-elkalandoztunk a Gyimesek vidékére is.
Micsoda nagyszerű vidék ez! Mennyi csodaszép élmény emlékeztet engem itt a tájra! A Csíkszeredától keletre eső, egymásba kapaszkodó csíki füzérfalvak közül a regényes fekvésű Csíkszépvíz zárja a sort. A település híven őrzi a Keleti-Kárpátok ősi átjáróját, a Tatros-völgyét, a Szermászó-patak völgyében felfelé kapaszkodó, a Fügés-tetőn átvezető zegzugos utat, az „ezeréves határ” legendákkal övezett vidékét.
Hargitai gyűjtéseink közben gyönyörű őszök követték egymást, csodálatos őszi fotók készültek. A Tél a havason című irodalmi fotóalbumunk sikerén felbuzdulva tervbe vettük egy hasonló szerkezetű, őszi témájú irodalmi fotóalbum elkészítését. Az Ősz a havason a varázslatos, szolid harmóniává szelídülő őszi pillanatokból kínált néhányat, ugyancsak az őszi táj inspirálta költői képek párosításával. 2001 tavaszán jelent meg a könyv, s március 15-én igazi ősbemutatót tartottunk a veszprémi művelődési központ zsúfolásig megtelt színháztermében. Csodálatos este volt! A könyv verseiből, képeiből készült összeállítást Csordás Éva és Andrea lányom versmondása, valamint Marosfalvi Imre hegedűjátéka tette színvonalassá. Egy hét múlva már a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartottuk a bemutatót, ahol kedves barátunk, Praznovszky Mihály, a múzeum akkori igazgatója látott bennünket vendégül, sőt köszöntő szövegével még kényeztetett is minket. Majd következett ország- és Erdély-járásunk az irodalmi fotóalbummal, s közben folytattuk gyimesi kutatásainkat.
Gyűjtőmunkánk során csodálatos embereket ismertünk meg, akik segítségünkre voltak, barátságukba fogadtak, akiket soha nem feledünk. Csíki gyűjtéseink alkalmával ismertük meg nagytiszteletű Bálint Lajos érseket, aki a Gyimesben igaz barátunkká vált. Ebben az időben jelent meg az Ősz a havason című irodalmi fotóalbumunk, mellyel igazán „levettük a lábáról”.
Elismerő szavait magánlevélben küldte el számunkra, Veszprémbe. Ugyancsak csíki adtok gyűjtésekor kerültünk kapcsolatba Ferenczes István költővel, a Székelyföld folyóirat akkori főszerkesztőjével, aki a sok segítségen kívül a Gyimesek vidékéhez Előszót is írt. Később is többször találkoztunk, azóta is jó barátságot ápolunk vele. Berszán Lajos plébános – iskolaigazgató csodálatos ember hírében állt, amikor felkerestük, tapasztalhattuk: személyisége még hírénél is nagyszerűbb. Igazi „pap bácsi”, aki híveinek, tanítványainak elkötelezett, s minket, a vendégeket mindig nagy becsben tartott. Szentmiséin hihetetlen lélekemelést végzett, de a baráti látogatások, közös kirándulások, piknikezések is feledhetetlenek számunkra. Isten áldását kérjük életére! Szilveszter Imre, a középloki, majd hidegségi plébános szeretete, nagyrabecsülése egyértelmű volt számunkra. Kedvessége, halk iránymutatása, tévedéseink kiigazítása tőle igen elfogadható volt. A sok közös élmény, szolgálataiba nyert bepillantásaink feledhetetlenek. Deáky Andrásról csak superlativusokban lehet beszélni. Büszkék vagyunk barátságára, Isten ajándékának tartjuk, hogy megismerkedhettünk vele. Mindaz, amit ő tett és azóta is tesz a magyarságért, egyedülálló. Nem a panziójára gondolok első sorban (mely a maga nemében nagyszerű), hanem a lelkületére. A magyarság melletti elkötelezettségére. Minden előadása, idegenvezetése igazi mise. Elkötelezettség a magyar haza s a szűkebb haza, a gyimesi csángók otthona mellett.
Titokzatos vidék ez a „Patakország”, titokzatos világ a Gyimesek völgye, egyetlen végtelen utca, egyetlen pántlikaként tekeredő utcasor a három, ékes füzért alakító település: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. S a pántlika végén ott ékeskedik múltunk történelmében élő, számunkra már csak álmainkban létező régi vámház, a történelmi Magyarország „ezeréves határa”, s a határnál emelkedő – Betlhlen Gábor által épített – Rákóczi-vár kultusza mind-mind lenyűgözte képzeletünket.
Ebben a természet minden csodájával felékesített környezetben emelkedik a Gyimesi-hágótól a Kabala-hágón keresztül megközelíthető, legendákkal övezett Széphavas. Egykori gótikus, ma csupán nyomaiban fellelhető kápolnájában a helybéliek Szent László királyunk emlékét őrzik, ahol minden pünkösdkor búcsús szentmisére gyülekeznek a környékbeliek. Így volt ez ottlétünkkor is. Autóval kaptattunk fel 2000 pünkösdjének másodnapján Berszán Lajos pap bácsival, az Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatójával, akinek vendégei voltunk gyűjtésünk idején. Látomásszerű képre lettem figyelmes, mintha Szent Péter alakját véltem volna felfedezni, aki hosszú, végén kunkorodó bottal a jobb kezében tartott felfelé az emelkedőn. Legalábbis képzeletemben pont ilyennek láttam a Mennyország kapujának őrzőjét. Közelebb érve boldogan ismertük fel nagytiszteletű Bálint Lajos érsek urat, kedves jóakarónkat, aki sokat segített annak idején a csíkdelnei Szent János templom megismerésében. Alig tudtuk rávenni, hogy a hátralévő kis utat már velünk együtt, autóval tegye meg. Ami ezután következett, az valóban csodálatos volt. Itt, a Széphavas tetején találkoztunk össze a zarándokok egy csoportjával, hogy végigélhessük a két nagyszerű egyházfi által celebrált búcsús szentmisét a képzeletbeli falak között (mely 1930 körül egy szemtanú jelzése alapján még mellig ért), s a jelenlévő hívek együtt mormolták az imát. A lélekemelő ünnepi pillanatok itt, Isten ege alatt felejthetetlen élményként ivódtak emlékezetünkbe.
Talán a fentieknél még csodálatosabb élmény volt az előző nap, pünkösd szombatja. Szinte a mesékből, a legendákból léptek ki a gyimesiek, készültek a nagy zarándoklatra, mint minden évben, ebbe születtek bele, ezt örökölték őseiktől, ez a legfontosabb esemény életükben. A búcsú volt minden időben az egyetlen alkalom a „világlátásra”, itt találkozhattak másokkal, a moldvai csángók is itt csatlakoztak hozzájuk. Szemtanúi voltunk, hogy a gyimesbükkiek, az előtte este megérkezett moldvaiakkal együtt már előző nap elindultak, a középloki családok fogadták be őket, hogy másnap kora hajnalban együtt induljanak tovább. Sok száz fehérbe öltözött gyimesi sereglett szerte a patakokból, bukkantak elő mindenhonnan, megfehérítve a tavaszba szökkenő, zöldellő vidéket. A hosszú, keskeny sorok fehéren kígyózva egyesültek Gyimesfelsőlok határában, majd a Fügés-tetőről a Szermászón leereszkedve a hegy aljának oldalában megpihentek. Itt költötték el reggelijüket, ahogy tették ezt elődeik is minden évben: a zöld domboldal friss, harmatos füvére leterített vászonkendőkre kuporodva. Éhüket, szomjukat oltva felkerekedtek, s Szépvízre, Szentmiklósra s más településekre értek, ahol az utcákon összegyűltek a falusiak, virágszirmokat szórtak eléjük, csebrekből vízzel kínálgatták őket, s együtt énekeltek, örvendeztek velük. S mi mindezt láthattuk! Ahogy közeledtek Csíksomlyó felé, az országúton, a mezei utakon sereglettek a keresztaljak énekszó, csengettyűszó kíséretében.