ERDÉLY – Wass Albert Mezősége

Wass Albert a Mezőség tájaiból táplálkozott

 

Az előző rész bemutatta, hogy Wass Albert milyennek látta saját háza táját. Ebben az epizódban közelebbről ismerhető meg Wass Albert.

 „… Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon, részlet)

Tündérmesébe illő a táj, megejt bennünket varázsával, illatával, patakokat szegélyező partok ritkaságaival. Az ezerarcú Kárpát-medence keleti peremének mocsaras-zöld alföldje, dimbes-dombos vidéke örök titkokat rejt. A hegyvonulatoktól távol a Szamos kanyargó, csillogó szalagja kígyózik, s közben magába fogadja a kis Füzes-patak tavakat érintő habjait. A különleges, „Tóvidék”-nek nevezett táj, az egymás mellett hullámzó tavacskák partvidéke. Ez a vidék kínált helyszínt Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8.Astor Park – Florida, 1998. február 17.) regényeinek. Hőseit az égbolt felé törekvő hegyek szálegyenes szálfái kísérték a csúcsokon és a hegyoldalakon, a havasokon illatos kaszálók ezer virágból szőtt tarka szőnyegén lépkedtek, a völgyekben a lezúduló hegyi patakok csörtetésének-csobogásának megejtő zenéje ölelte őket körül. Annak a Wass Albertnek a hősei, akinek nevét titkolták a hatalmon lévők, akinek pár éve még hírét is alig hallottuk, akinek minden sorából „Édes Erdély” köszönt ránk. Akinek regényeit olvasva Erdély dalol felkavart lelkünkben. Elkalauzol bennünket a balladák földjére: lankák és havasok, szépség és szenvedés, fény és árnyék, elmúlás és megújulás ad történelmi, természetismereti, jellemábrázolás-művészeti leckét regényeiben.

A Tóvidék tarka szőnyege
Ezer virágból szőtt tarka szőnyeg

Wass Albert a két világháború közötti erdélyi irodalom elismert személyisége volt, írásait, regényeit, színpadi műveit az anyaországban is jól ismerték. 1944-es kényszerű emigrációja után szinte teljesen kiesett a magyar irodalmi köztudatból. Műveit az 1945-1990 közötti politikai hatalom tudatosan teljes feledésre ítélte. Írói tevékenységét kényszerűségből Amerikában fejtette ki. Soha nem tudta és nem is akarta feledni az otthon varázsát, haláláig nyugtalanította a kényszerű elszakadás gondolata:

 

„…Gyökerünket keleten őrzi

Valami babonás varázs

S ebben az idegen tavaszban

Lassan megöl a hervadás.”

Írásainak jelentős hányada ezt az életérzést fejezte ki. A hangulatos, életszerű leírások még hitelesebbé tették az általa megteremtett sajátos világot.

„… Nekem már csak az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak pilléreibe beépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes.” Ezt a vallomását az Ember az országút szélén című regényében fogalmazta meg a Mezőség szívében, a válaszúti a Bethlen-kastélyban született író.

Wass Albert a Mezőség fia, szerelmese a tájnak.

“Ott áll az Istenszéke magasan a Maros felett”

Mezőzáhon, a nagyszülők otthonában tanulta meg a vadászat, a halászat fortélyait, itt vált a táj szerelmesévé. Nyaranként kora reggeltől késő estig kint volt a határban, együtt dolgozott a földet művelőkkel. Nagyapja szigora állhatatos, munkaszerető emberré nevelte. Regényeiben a Mezőség arculatát jelenítette meg, a mezőségi ember életét, sorsát kutatta.

A 2. világháború befejezésének vészterhes időszakában emigrálni kényszerült, először Németországban, majd Amerikában talált új otthonra. Távol hazájától megnyugodni soha nem tudott, mindig hazavágyott.

Az Istenszéke

Gazdag életműve a hazaszeretet mintapéldája. Vágyott hazatérésének lehetőségét megtagadták tőle. 1998. február 17-én távozott az égi mezőkre az Astor Parki Floridában. Mi ebben az albumban is emléket állítunk a 110 éve született írónak, akinek hamvaiból jutott az amerikai Astor Park kertjébe, a marosvécsi Phanteon sziklasírjába, s – végakaratának megfelelően – fiai az Istenszéke magasáról egy maréknyit átadtak a galonyai szélnek. Egy fuvallatnak, mely felkapta a hamvakat, s vitte-vitte szét erdőkön, völgyeken, réteken, lankákon, vizek partjain, vissza a gyökerekhez. Hogy ott nyugodjék, ahol az otthona és a hazája volt. Mindegy, hova vetette a sors, itt van közöttünk. Benne van minden kis virágban, fűben, vízben, fában…

Wass Albert síremléke a marosvécsi kastélyparkban

További érdekességek Wass Albertről a Mezőség – A Holt-tenger tükrében c. honismereti fotóalbumban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .