Erdély – Mezőség – A Holt-tenger tükrében 4.

Tartalom

  1. Udvarház a Mezőségen
  2. Wass Albert a Mezőség tájaiból táplálkozott
  3. A Holt-tenger tükrében
  4. Akik a Mezőség tájaiból táplálkoztak (aktuális oldal)

 

Akik a Mezőség tájaiból táplálkoztak

Az előző rész bemutatta, hogy Makkai Sándor milyennek látta a Mezőséget.

A folytatásban Sütő András „könnyű álma” alapján ismerhetjük meg ugyanezt a tájat:

Sütő András Mezősége

„Hol va­gyunk hát? A Mezőségnek hí­vott er­dé­lyi domb­vi­dék kellős kö­ze­pé­ben, Ko­lozs­vár­tól negy­ven, Marosvásárhelytől hat­van ki­lo­mé­ter­nyi­re, tá­vol a vas­úti és szel­le­mi köz­le­ke­dés ütőereitől, haj­da­ni lá­pok, ta­vak, ná­da­sok ki­szik­kadt völ­gyé­ben. Makkai Sándor püspök úr néhány évtizede regényt írt rólunk vagy inkább segélykiáltást, az volt a címe: Holt-tenger. Hasonlatos hozzá valóban a vidék domborzata. Valamikor tenger volt itt, azután elment valamerre, mi itt maradtunk, hasonlóképpen a vízi világból a természet sanyarú változásaiban az élelmes kétéltű békák is. Itt koncerteznek a házunk alatt a tocsogós réteken. Azóta, hogy Herman Ottó erre járt, elmentek még a kócsagok, a piros lábú cankók és a bölömbikák. A kivágott nádasok helyén a közelünkben, Mezőzáhon és Gyekében, halastavak létesültek. Őr vigyáz a halastóra. (…)”

Pusztakamarás - háttérben a Kemény-kastély romjai
Pusztakamarás – háttérben a Kemény-kastély romjai

Sütő András könnyű álma

„(…) A könnyű álmot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál, amely nyári napokon piros paradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezőségi sajttal vár haza engem; ősszel is vár, s olyankor, ha sírós az idő, a tornác fájáról nézem, és igyekszem tanulni valamit tőle. Fűzfalábaival makacsul a földbe kapaszkodik, esőben, jégverésben tisztul, s télen is vár, hóval borítottan, akár egy fehér koporsó.

Az ígéretre felkaptam a fejem, mintha tündéri szót hallanék. De a szó, mit a mesékben az égi magasság szokott küldeni, alantról hangzott, majdnem a föld porából, a mályva, porcsfű és törpebürök szintjéről, ahol anyám rongypokrócon ülve Jóska öcsém ingét foltozgatta. Ölbe emelhető kicsinységében most még soványabbnak láttam őt, kis, pihenő szaladgálásnak a felmelegedett földön. A keszkenő alól kibuggyanó hajtincsében megszámlálhatatlanok már a fehér szálak; mint a sokat mosott vászon, a szeme is világosodik. Barna volt, úgy emlékszem, a gesztenye korai változatából.

– Nézz körül az udvaron, azután a faluban, s szólj rólunk.

Messzire nem kellett néznem: az udvar zsebkendőnyi. Hajdani jobbágyporta. A ház rajta: kis meleg kemence. Nem a népies hangulat kedvéért, hanem annak okából, amit apám lehetőségnek szokott nevezni. A harmincas években ennyire futotta. Öt ablaka van, négy cserép virággal. Ha valamelyiken kikönyökölnék, a muskátlit – a népdalbelit – félre kell állítanom. (…) (Anyám könnyű álmot ígér, részlet)

Sütő András szülőháza, ma Emlékház
Sütő András szülőháza, ma Emlékház

A Mezőség, az erdélyi dombvidék kellős közepében fekszik Pusztakamarás, Sütő András szülőfaluja. Népes családjából az általános iskola elvégzése után elsőként tanulhatott tovább a méltán híres nagyenyedi Református Kollégiumban. A család és a szülőföld oly erős élménye volt, hogy később, meglett íróként is ebből táplálkozott, a családi összetartást, a szülőfalu közösségét erőforrásnak, igazi mintaképnek tartotta. Életművét a népe iránti felelősség és elhivatottság hatotta át, amelyből fakadt az örök remény és az a hűség, mely megnyilvánult színész barátjához – Sinkovits Imréhez – írt levelében is: „Maradok, másként nem tehetek. Mert elveszett emberi jogokat még vissza lehet szerezni, ha nem csupán reménykedünk, de küzdünk is értük. Mert az iskoláinkból nagyrészt kiszorult anyanyelvünk, ha búvópatakká lesz is valameddig, újból felszínre jut egyszer.”

Anyám könnyű álmot ígér című naplóregénye 1970-ben robban be a magyar irodalmi életbe, mellyel mindnyájunkat elvarázsolt. A mű címe szinte szállóigévé vált: megfigyelhető benne az élet keserű tapasztalata, de a bizakodás reménye is. Kiválóan helyezte a regény keretét a mezőségi Pusztakamarásra. Szüleinek otthonában készült feljegyzések, emlékképek alapján a keretben egy egész korszak, az ötvenes és hatvanas évek közösségi és emberi változásai jelentek meg. A könyv társadalomrajz, emlékirat és regény egyszerre. Egységes regényt alkotott az egymástól elütő színes mozaikokkal, lírai följegyzésekkel, családi levelekkel és baráti beszélgetésekkel, visszaemlékezésekkel, tréfás történetekkel. Szinte játszik a szavakkal, kifejezésekkel, a népnyelv leleményeit, szókincsét bravúrosan alkalmazza. Könyvének magyarországi fogadtatása – mind az olvasóközönség, mind a kritika részéről – valóságos diadalmenet volt.

Sütő András és felesége, Éva néni
Sütő András és felesége, Éva néni

Számos drámája mellett az Engedjétek hozzám jönni a szavakat című esszéregénye a magyar nyelv angyali erejét és szépségét idézi meg. A kötet az anyanyelvvédelem lírai ihletésű műve, vallomásos írás. Lehet-e szebben megfogalmazni a nyelvünket óvó szeretetet, mint ahogy Sütő András tette? „Ki ​láthatna el a bölcsőig, amely létünk hajnalán a nyelvünket ringatta? (…) Senki sem láthatta őt bölcsőben, de csecsemő-arcát bárki fölidézheti magának, ha lehajol egy cseppet. Nem a földig, nem az alázatig. Hanem ahol egy gyermek keze repdes szülői kéz után. Induljatok el vele az anyanyelv ösvényein, és meglátjátok a bölcsőt (…)” A regény megtanít arra, hogy a nagyszülők miként adják át a világot kis unokájuknak a szavakban, s eközben milyen gondolatokkal, gondokkal küzdenek meg. Sütő András nyelvi intelmei figyelmeztetnek minden magyar anyanyelvűt: „(…) Nincs más számonkérés: csak gyermekeink tekintetében. Ahány szóra váró gyermek a jövőnek megannyi lámpása a meglódult időben. (…)

1990 március 19-én, a marosvásárhelyi pogrom fekete márciusán Hodákról és Libánfalváról beszállított, felizgatott (román) tömeg az RMDSZ székház ostromakor életveszélyesen megsebesítette Sütő Andrást, aki ekkor veszítette el bal szeme világát. Saját kérésére Magyarországra, Budapestre vitték kórházba. Később Amerikában is kezelték.

Amiben hitt, azért mindig kiállt. Pedig lehallgatták, fenyegették, betiltották, de ő így sem maradt csöndben. Ha akadályoztatták, még hangosabb és tetterősebb lett. Sokunkban a mai napig az az Erdély-kép él, amelyet a Sütő-drámákból vagy műveiből készült tévéjátékokból ismerünk.

A Szemet szóért kötetében az emlékezések és naplójegyzetek a 60-as évek végétől követték nyomon közéleti tevékenységét, melyben bemutatta a kisebbségi ügyekben megszólalók üldöztetését, zaklatását. A patrióta jogvédők, a kisebbség szószólói közvetlen életveszélyben éltek. A kötet a szépirodalmi igényű dokumentarista próza kiemelkedő alkotása.

Vallomása szerint: „Embernek megmaradni a magyar számára csak magyarként lehetséges”. Kubik Anna színművész mondta róla: „haláláig nem menekült a hűségtől.” Mert nem is akart. A Kossuth-díjas erdélyi magyar író, Sütő András 91 éves lenne.

Sütő András ravatala a marosvásárhelyi Vártemplomban
Sütő András ravatala a marosvásárhelyi Vártemplomban

Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án hosszan tartó betegség után hunyt el. A marosvásárhelyi Vártemplomban ravatalozták fel, majd a református temetőben helyezték örök nyugalomra.

Vetési László ekképp búcsúzott az égi mezőkre költözött írótól:

 „Az erdélyi Mezőség búcsút intő üzenetét hoztam koporsód mellé kedves András bátyám. A pusztuló földét, ahonnan magad is elindultál, a kevesekét, akiktől kaptad a küszködő nyelvet, de az egész búcsúszavát is, akik a helytállást és emberséget csomagolták fel Neked egy életre útravalóul. Magad is és a holttengeri szülővidék is nagyon szerette volna, hogy ott térj nyugalomra, ahonnan elindultál. A tieid között, a szülők mellett megpihenni a falu feletti temető dombján, az ősi templom helyének közelében, ahonnan belátható nemcsak a völgy és a múlt – Wass Albert Vasasszentgotthárdja, Barcsay Jenő Katonája –, de a nehéz álmokat hozó gyötrő jelen is tovább vigyázható (…) András bátyám! Hoztunk egy kis Mezőségi anyaföldet Pusztakamarásról, a szüleid sírjáról, hogy itt is, szeretett édesanyád mellett is otthonod legyen. Pihenésed örök ágya így lesz Marosvásárhelyen is igazi szülőföld. Nyugodj hát békében!”

A marosvásárhelyi temetőből az Emlékházba áthozott kopjafa
A marosvásárhelyi temetőből az Emlékházba áthozott kopjafa

Itt tudhat meg többet a témáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .