Tartalom
- Udvarház a Mezőségen (aktuális oldal)
- Wass Albert a Mezőség tájaiból táplálkozott
- A Holt-tenger tükrében
- Akik a Mezőség tájaiból táplálkoztak
Udvarház a Mezőségen
Milyennek is látta Wass Albert saját háza táját?
Íme:
„… És ez a vidék nekünk mégis szép. Furcsa ez, és idegen előtt érthetetlen. De, aki sokat van itt, az megérzi hamar: valami van nálunk a levegőben, valami van a dombok hajlásában, ahogy puhán és szelíden egymásra borulnak a láthatár alján, a völgyekben, ahogy szélesen és barátságosan elénk tárják őszinteségüket. A tavainkban van valami titokzatos, mikor az alkonyodás táján ezüstös párát lehelnek, s a nádasok susogásában ezer kis moccanás vegyül, mikor suhogva kelnek szárnyra a vadrucák, s fent magasan, a gyöngyszínű ég páráiba veszve egymást kereső gémek szólanak. ..”
Mikor a bölömbika szavára megmozdulnak a békák, zagyva lármával, mint egy roppant zenekar, s a brekegésük mindent átfogó zsongássá nő. Van valami furcsa, megnyugtató varázsa annak, ahogy a dombokról visszatűz a nap-fény, ahogy a csend ezer kis megszokott zajból összetevődik, amikor sátés rétjeinken szólnak a békák, mezőinken cirpelnek a tücskök, egy-egy marha elbődül valahol, távoli tanyán ugat egy kutya, s messziről jövő, messzire menő országúton porfelhőt kavar egy áthaladó gépkocsi…” (Wass Albert: Udvarház a dombon, részlet)
Wass Albert a Keleti újság 1939. 298. számában így írt erről a szívéhez-lelkéhez közelálló tájról:
„… A Kárpátok roppant gyűrűjébe zárva, laposan, szélesen húzódik a Mezőség.
Hajdan tűzhányókkal koszorúzott tengeröböl, ma elöregedett, formájában és lényegében megváltozott vidék. Szépségét nehéz megérteni, de ha mélyebben elemezzük a tájat,
évmilliók ködös távlatából ragyogva bontakozik ki eredeti képe. A ma kopár domboldalakon óriás tölgyesek zsongtak akkor, tisztásain vaddisznók tanyáztak.
Kanyargó patakvölgyei, melyek ájult meztelenségben hevernek, kékes csillogó tavakkal ékeskedtek. Ilyen volt, és ilyen lehetne ma is a Mezőség.
Az erdőket évszázadokkal ezelőtt kiirtották, a középkor ezernyi halastava eltűnt, s a vidék jellege megváltozott. Ma fehérlő tufa padok, s a földcsuszamlások szeszélyes formái, különös alakú képződmények jellemzik a tájat. Sivár domboldalait záporpatakok óriás vízmosásai sebzik fel. Selymékes tős rétjein vadrucák, bíbicek hada tanyázik. Esténkint dallal kezd a mocsár, s ha szél zendül a nád karcsú veséjén, a különben semmitmondó vidék megtelik bájjal és poézissal.”
További érdekességek Wass Albertről a Mezőség – A Holt-tenger tükrében c. honismereti fotóalbumban.