Erdély – Mezőség – A Holt-tenger tükrében 1.

Tartalom

  1. Udvarház a Mezőségen (aktuális oldal)
  2. Wass Albert a Mezőség tájaiból táplálkozott
  3. A Holt-tenger tükrében
  4. Akik a Mezőség tájaiból táplálkoztak

 

Udvarház a Mezőségen

Milyennek is látta Wass Albert saját háza táját?

Íme:

„… És ez a vidék nekünk mégis szép. Furcsa ez, és idegen előtt érthetetlen. De, aki sokat van itt, az megérzi hamar: valami van nálunk a levegőben, valami van a dombok hajlásában, ahogy puhán és szelíden egymásra borulnak a láthatár alján, a völgyekben, ahogy szélesen és barátságosan elénk tárják őszinteségüket. A tavainkban van valami titokzatos, mikor az alkonyodás táján ezüstös párát lehelnek, s a nádasok susogásában ezer kis moccanás vegyül, mikor suhogva kelnek szárnyra a vadrucák, s fent magasan, a gyöngyszínű ég páráiba veszve egymást kereső gémek szólanak. ..”

Erdély - A Holt-tenger Tóvidéke, Vasasszentgotthárd
A Holt-tenger Tóvidéke, Vasasszentgotthárd

Mikor a bölömbika szavára megmozdulnak a békák, zagyva lármával, mint egy roppant zenekar, s a brekegésük mindent átfogó zsongássá nő. Van valami furcsa, megnyugtató varázsa annak, ahogy a dombokról visszatűz a nap-fény, ahogy a csend ezer kis megszokott zajból összetevődik, amikor sátés rétjeinken szólnak a békák, mezőinken cirpelnek a tücskök, egy-egy marha elbődül valahol, távoli tanyán ugat egy kutya, s messziről jövő, messzire menő országúton porfelhőt kavar egy áthaladó gépkocsi…” (Wass Albert: Udvarház a dombon, részlet)

Mezőség - A Wass-kúria, Cege
Mezőség – A Wass-kúria, Cege

Wass Al­bert a Ke­le­ti új­ság 1939. 298. számában így írt erről a szívéhez-lelkéhez közelálló tájról:

„… A Kár­pá­tok rop­pant gyűrűjébe zár­va, la­po­san, szé­le­sen hú­zó­dik a Me­zőség.
Haj­dan tűzhányókkal ko­szo­rú­zott ten­ger­öböl, ma el­öre­ge­dett, for­má­já­ban és lé­nye­gé­ben meg­vál­to­zott vi­dék. Szép­sé­gét ne­héz meg­ér­te­ni, de ha mé­lyeb­ben ele­mez­zük a tá­jat,
év­mil­li­ók kö­dös táv­la­tá­ból ra­gyog­va bon­ta­ko­zik ki ere­de­ti ké­pe. A ma ko­pár domb­ol­da­la­kon óri­ás töl­gye­sek zsong­tak ak­kor, tisz­tá­sa­in vad­disz­nók ta­nyáz­tak.

Ka­nyar­gó pa­tak­völ­gyei, me­lyek ájult mez­te­len­ség­ben he­ver­nek, ké­kes csil­lo­gó ta­vak­kal ékes­ked­tek. Ilyen volt, és ilyen le­het­ne ma is a Me­ző­ség.
Az erdőket év­szá­zad­ok­kal ezelőtt ki­ir­tot­ták, a kö­zép­kor ezer­nyi ha­las­ta­va eltűnt, s a vi­dék jel­le­ge meg­vál­to­zott. Ma fehérlő tu­fa pa­dok, s a föld­csu­szam­lás­ok sze­szé­lyes for­mái, kü­lö­nös ala­kú képződmények jel­lem­zik a tá­jat. Si­vár domb­ol­da­la­it zá­por­pa­ta­kok óri­ás víz­mo­sá­sai seb­zik fel. Selymékes tős rét­je­in vad­ru­cák, bí­bi­cek ha­da ta­nyá­zik. Esténkint dal­lal kezd a mo­csár, s ha szél zen­dül a nád kar­csú ve­sé­jén, a kü­lön­ben sem­mit­mon­dó vi­dék meg­te­lik báj­jal és po­é­zis­sal.”

Erdély - Mezőség - Naplemente
„Valahol szörnyű vihar lehetett…
S a viharban egy nemzet elveszett…!” (Wass Albert)

További érdekességek Wass Albertről a Mezőség – A Holt-tenger tükrében c. honismereti fotóalbumban.

Folytatás…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .