Emlékezzünk Márton Áronra, halálának (1980. szeptember 29.) 40. évfordulója alkalmából

Tartalom

Ki volt Márton Áron? – EMBERKATEDRÁLIS (aktuális oldal)
Márton Áron a vádlottak padján – A felcsíki bérmaút
Márton Áron letartóztatása – A fogoly püspök
Márton Áron – a visszakapott szabadságot követően
Márton Áron, az Emberkatedrális – Gyengülő egészséggel
1980. szeptember 29. – Márton Áron az égi mezőkre költözött

Ki volt Márton Áron? – EMBERKATEDRÁLIS

Püspökké válás – Non recuso laborem

A kisebbségellenes román politika ellen Márton Áron félelmet nem ismerve harcolt. Hamarosan nagy tekintélynek örvendett Erdély-szerte, nem csak a katolikusok körében. A magyarság örömére XI. Piusz pápa 1938. december 24-én gyulafehérvári püspökké nevezte ki Márton Áront. A következő évben, 1939.február 12-én történt az ünnepélyes felszenteltés, melyet Andrea Cassulo, apostoli nuncius, a kolozsvári Szent Mihály templomban végzett el. Így szóltak szívből jövő szavai szentelése napján: „… Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék.

Ígérem, püspökké szentelésemnek ezen a felejthetetlen ünnepnapján, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek, amint azt a múltban is tettem, a sorsközösségnek ezt a szavát megfogadom és az együtthaladás útját egyengetem. Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem.”

Márton Áron imaszőnyege a püspök címerével

Püspöki címere jelkép: a halmok fölött magányos fenyő, a háttérben Székelyföld havasait szimbolizáló hegycsúcs, középen a Pax jele, melynek két oldalán Csík címeréből a Nap és a Hold látható. Ezzel is jelezte: Csíkszentdomokos fia vállalja a szálegyenes fenyő hivatását, sivár körülmények között is szívósan ragaszkodik az életadó értékekhez, gerinces egyenességet és bátorságot tanúsít. Non recuso laborem (Nem vonakodom a munkától, a munkával járó erőkifejtéstől, fáradozástól, szenvedéstől). Személyiségével tartóoszlopa lett az egyensúlyából elmozdított magyarságnak, ahogy ígérte 1939. március 31-én kelt beköszöntő gondolataiban: „Szent hivatalom kötelez, hogy egyformán püspöke legyek szegénynek és gazdagnak, tanultaknak és a tanulás lehetőségeitől elzártaknak, előkelőknek és egyszerű embereknek, az élet kegyeltjeinek és az élet szerencsétlenjeinek, bűnösöknek és a kegyelem áldottjainak (…)

1940-ben a második bécsi döntés Magyarországnak ítélte Észak-Erdélyt, augusztus 30-án az egyházmegye kettészakadt. Márton Áron személyes döntése értelmében Gyulafehérváron maradt, hogy a kisebbségbe kényszerült magyarságot óvja Dél-Erdélyben. A romániai részekre szakadt híveit vigasztalta és erősítette. „… Veletek együtt hiszem én is, hogy a szenvedéseknek az a faja, amelytől most gyötörtetünk, meg fog szűnni… Hittel és reménnyel indulunk a vigasztalan jelenből a bizonytalan jövő felé, mert tudjuk, hogy sorsunk fölött a gondviselő Isten őrködik, és mert tudjuk, hogy a szenvedésnek megváltó ereje van. (…) Akármekkora áldozatot követel szent hitünk és faji jogaink bátor megvallása, vállalnunk kell azokat. Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője. Félre a sötét gondolatokkal, félre a kétségbeeséssel! Nekünk helyt kell állnunk. Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Őseink vére és könnye puhította a barázdákat itt; drága hamvaik porladnak Erdély szent röge alatt. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.”