EMBERKATEDRÁLIS – Márton Áron és bölcsőhelye 2.

Csíkszentdomokos hitvallója

A beharangozás folytatása…

Csíkszentdomokos hitvallója
Emberkatedrális – Csíkszentdomokos hitvallója, a könyv borítója

Márton Áron emberi nagyságát, kiemelkedő személyiségének lélekformáló erejét, az iránta érzett tiszteletet és a szeretetet, valamint drámai életútját mutatjuk be a bölcsőhelytől a sírig. Nagyrabecsülés, tekintély, elismerés, alázat övezte alakját s lengi körül ma is. Illyés Gyula nem véletlenül nevezte különleges „szóleleménnyel” EMBERKATEDRÁLISNAK. Ismeretterjesztő fotóalbumunk a legendás püspök életét, elhivatottságát, Istenbe és az emberekbe vetett hitét mutatja be, kiemelve az erdélyi tájakhoz, az emberekhez, a szülőfaluhoz, Csíkszentdomokoshoz fűződő kapcsolatait, érzelmeit.

Márton Áron bérmaúton, 1969
Márton Áron bérmaúton, 1969

Márton Áron olyan személyiség, aki ma is példakép lehet. Átszőtte életét a magyar történelem: az első világháborúban Doberdónál harcolt, Trianon után képviselte a magyar közösséget, a Jad Vasem (Izrael Állam által 1953-ban alapított intézet) kitüntette a Világ Igaza címmel, mert kiállt a zsidóság mellett. A kommunizmus évei alatt üldözték. Egész életében csak a jót tette, következetesen ugyanazt képviselte végig, mégis 77 ezer oldalnyi anyag gyűlt össze róla a Securitaténál.

Szándékunk alaposan megismertetni a szülőfalu múltját, jelenét, természeti adottságait, szomorú és vidám napjait.

Balánbányai víztározó Csíkszentdomokos határában, háttérben a Nagyhagymás
Balánbányai víztározó Csíkszentdomokos határában, háttérben a Nagyhagymás

A fotóalbum beilleszkedik a kiemelkedő erdélyi egyéniségeket bemutató könyveink sorába, de több is ennél: a szülőfalu mellett bemutatja a gyulafehérvári püspökséget, valamint azt, hogy Márton Áronnak boldoggá avatása előestéjén máig élő tisztelete van, sok-sok, ma is aktív papot ő szentelt fel, akiknek személyéhez kötődő történetei, bérmálási emlékei vannak. De nem csak a katolikusok, hanem a protestánsok és a nem vallásosok körében is megkülönböztetett tisztelet övezi a nemzetért és a kommunizmus ellen való kiállásáért.

Előszó: Bara Ferenc, esperes-plébános (Márton Áron titkára volt)
Ajánlás: Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetője.

A könyv hátsó borítója, Kozma László Katedrális című versével
A könyv hátsó borítója, Kozma László Katedrális című versével

Kereskedelmi ár:                    8 300 Ft / 120 Ron
Kiadói ár                                   5 500 Ft /   80 Ron

Sajnos, a kialakult helyzet egyelőre gátat szab elképzeléseinknek, ezért támogatókat, eddigi könyvmegrendelőinket kérjük elővásárlásra. Szeretnénk előrendelések alapján felmérni, vajon milyen kötetszám nyomtatása volna optimális. Június 1-ig történő előrendelés esetén, kötetenként 5000 Ft-ért (kereskedelmi ára 8300 Ft) küldenénk az emailben (ppkiado@gmail.com) megrendelt könyveket. (Csak így tudjuk vállalni a nyomtatást, kifizetni a nyomdaköltséget.) Ez esetben egy 2020-as Trianon-falinaptárt ajándékba küldünk.

A fotóalbum alapján virtuális fotókiállítást tekinthetnek meg honlapunkon.

Várjuk szíves megrendelésüket.

 

Kapcsolódó fotóalbum és tartalom:

 

11 thoughts on “EMBERKATEDRÁLIS – Márton Áron és bölcsőhelye 2.

  1. Ha Széchenyi István a legnagyobb magyar, akkor Márton Áron a legnagyobb erdélyi magyar. Gratulálok az értékes kiadványhoz és igényelnék egy példányt. Jó lenne ha a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum bankszámlájára küldhetnénk az árát.
    Kellemes tavaszi napokat, jó egészséget kívánok!
    Nádudvary György

    1. Köszönjük szépen.
      Ahhoz, hogy egy példányt elküldjünk majd Önnek, szükség lenne a postai címére.
      Fizetni a könyv átvételét követően tud számla ellenében a mi bankszámlánkra. Az adóügyi törvények nem teszik lehetővé, hogy más számlaszámra utalja az összeget. A könyvet csak akkor tudjuk kinyomtatni, ha elegendő számú megrendelést kapunk, postai címmet mellékelve.
      Köszönjük érdeklődését.

  2. Tisztelt Kiadók!
    Szeretnék rendelni 5 db Márton Áron konyvet

    1. Köszönjük megrendelését.Nyomtatás után küldjük az 5 db könyvet.

      Üdvözlettel. Lőwey Lilla

    2. Kérek egy példányt
      3526, Miskolc, Eperjesi u.5.II.em.23.
      Nyugdíjas Ház

  3. Emberkatedrális
    Tekintetéből a jóság sugárzik, A hangja kimért, súlya van szavának;
    amely jó mélyen, a szívében honol, minden állítása isteni beszéd,
    de nem marad rejtve, messziről látszik: mit a szeretet és a lélek áthat.
    lehet arca derűs, vagy méla, komoly. Angyalok zenélnek ily mennyei zenét.

    Termete törékeny, hatalmas mégis, Akiből ő él, s Kit naponta kutat.
    ráfigyel a föld, ráfigyel az ég is: Ő szilárdan áll, bár zúdul rá ár is –
    mindenki számára ő utat mutat – a mi Püspökünk „Emberkatedrális”.

    2015. augusztus 28.

    Ezzel a „Márton Áron
    az Emberkatedrálos” , 2015-ben megjelent albumban található szonettemmel köszöntöm a Kötetet és annak szerkesztőit, alkotóit. Graturálok. Isten áldása munkájukon! Sok sikert. (Az album borítóján ugyanez a Balázs József által készített porté látható)
    2, kettő példányt szeretnék rendelni
    Baricz Lajos
    547530 Sang. de Mures
    Márton Áron u 24.

    Üdvözlettel, Baricz Lajos

    1. Kedves Baricz Lajos!
      Köszönjük szépen elismerő szavai, megrendelését.
      Marosvásárhelyen a Felsővárosi Paradigma könyvesboltban, Deák István tulajdonostól veheti majd át a könyvet.
      Reméljük, a nyár folyamán ki tudjuk küldeni.
      Szíves üdvözlettel: Lőwey Lilla

  4. Örülök, hogy Márton Áron a legújabb albumotok témája. Jártunk a csíkszentdomokosi Márton Áron múzeumban, Lázár Csilla vezette a csoportunkat. Sokat hallottam, olvastam Márton Áron életéről, szellemiségéről. Várom az album megjelenését, melyből egy példányt kérek. Üdvözlettel:
    Maász Katalin

    1. Szia, Katikám!
      Örvendek üzenetednek, nagyszerű, hogy nézegeted a honlapunkat.
      Pali virtuális kiállítását is nézd majd meg!
      A könyv postázásához írd meg kérlek a postai címedet.
      Köszönöm.

      Szeretettel ölellek: Lilla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .