Címke: Váradolaszi

A Partium jeles városa – Nagyvárad (16.)

A régi nagy fahíd, majd vashíd és a mai betonból készült Baross-híd a Sztaroveszky utcát zárja le. 1692-ben Olaszi keleti határa volt.

Nagyvárad – A Baross hídtól a Bunyitay ligetig

A jelenleg felújítás alatt álló Baross-híd felől, a Körös jobb partján sétálva érjük el az egykor paradicsomi Bunyitay-ligetet.
A névadó, Bunyitai Vince, történetírói munkásságával olyan elévülhetetlen emléket hagyott hátra az örökös nemzedékeknek, hogy neve a magyar történettudomány múltjában éppen olyan örökös lett, mint a híres történetíró elődök. Nem csupán a Váradi Püspökség történetének megírásával lett híressé személyisége, de jó cselekedetei is méltán magasra emelték. Mint a váradi püspökség könyvtárnoka végezte történelmi kutatásait, mely a Magyar Tudományos Akadémia tagságáig vezetett.
Tovább >>

A Partium jeles városa – Nagyvárad (15.)

A Váradolaszi református templom alapkőletétele 1784-ben volt. 1787-ben tartották meg az első istentiszteletet.

Nagyvárad – Váradolaszi-Reformátos egyház és temploma

Nagyváradon, a Sebes-Körös jobb partjának közelében, a Holdas temploméval egyidőben kezdődött építése. Mindössze három év leforgása alatt, 1784-1787 között épült fel a klasszicizáló barokk stílusú templom. A stílusjegyek nyilvánvalóak a külső homlokzatokon, de a belső részen is, ahol a stílusnak megfelelő díszítőelemeket láthatunk (a templom szószéke és a bútorzat). Ezek azonban nem tipikus díszítőelemei a református templomoknak.
Sok más nagyváradi templomhoz hasonlóan ez a templom is több szakaszban épült. Az első szakasz mind az elképzelés, mind a gyakorlatba ültetés szintjén Eder Jákób nevéhez kapcsolódik, míg a második, csaknem egy évszázaddal későbbi szakasz id. Rimanóczy Kálmán (1884) nevéhez fűződik.
Tovább >>

A Partium jeles városa – Nagyvárad (14.)

Az Ezredév emléksétány a Körös partján a Garasos-híd és a Baross-híd közötti zöld övezetben. Itt van a váradolaszi református templom is.

Nagyvárad – Ezredévi Emléksétány a Garasos híddal

A Körös két partját összekötő eredeti Garasos hidat 1910. december 10-én adták át Nagyváradon.
A régi hidat 1974-ben elbontották, és újat építettek helyette, melynek egyik pillérén elhelyeztek egy domborműves emléktáblát, melyet Deák Árpád nagyváradi szobrász alkotott. Ezen olvasható, hogy az eredeti híd építésének, avatásának centenáriuma alkalmából készült.
Tovább >>