Címke: Sebes-Körös

A Partium jeles városa – Nagyvárad (17.)

A zöldövezet, a Bunyitay-park, az emeletes épület, a Continental az egykori Dacia Szálló, előtte csónakázó hely és a Sirály Vendéglő - Pescarus állt

Nagyvárad – A Bunyitay-liget és környéke

A Sebes-Körösön egykor volt egy sziget Nagyváradon.  A folyó rendszeresen el is árasztotta a jobb parton fekvő lakóházakat, ám a várban élőknek védelmet nyújtott. A két part között egy nagyobb sziget is kialakult, amelyet a helyiek Dőry-szigetnek neveztek el. Itt található ma a Bunyitay-liget.
A sziget neve először egy 1792-es iratban jelent meg, majd egy 1897-ből származó térképen is látható, amely nem csupán a szigetet tüntette föl, hanem a körülötte lévő zöldövezetet is, Városliget néven. A sziget valódi gyöngyszeme volt a városnak, sajnálatos, hogy egy városrendezés nyomán eltűnt. Az akkori városvezetés parkot létesített helyén, ma már nem láthatók a folyó egykori nyomai. (Horváth Krisztián nyomán)
Tovább >>

A Partium jeles városa – Nagyvárad (15.)

A Váradolaszi református templom alapkőletétele 1784-ben volt. 1787-ben tartották meg az első istentiszteletet.

Nagyvárad – Váradolaszi-Reformátos egyház és temploma

Nagyváradon, a Sebes-Körös jobb partjának közelében, a Holdas temploméval egyidőben kezdődött építése. Mindössze három év leforgása alatt, 1784-1787 között épült fel a klasszicizáló barokk stílusú templom. A stílusjegyek nyilvánvalóak a külső homlokzatokon, de a belső részen is, ahol a stílusnak megfelelő díszítőelemeket láthatunk (a templom szószéke és a bútorzat). Ezek azonban nem tipikus díszítőelemei a református templomoknak.
Sok más nagyváradi templomhoz hasonlóan ez a templom is több szakaszban épült. Az első szakasz mind az elképzelés, mind a gyakorlatba ültetés szintjén Eder Jákób nevéhez kapcsolódik, míg a második, csaknem egy évszázaddal későbbi szakasz id. Rimanóczy Kálmán (1884) nevéhez fűződik.
Tovább >>

A Partium jeles városa – Nagyvárad (1.)

A mai nagyváradi vasútállomás közelről - belül már nem ilyen szép...

Nagyvárad a Sebes-Körös partján

Nagyvárad a romániai Bihar megye székhelye, megyei jogú város a Partiumban, a Körösvidéken, a Sebes-Körös partján. A település a régió legnagyobb városa.
Nem mindig volt ez így…
Nagyvárad elsősorban Ady városaként jut az eszünkbe, ahol pezsgő irodalmi élet zajlott a 19. században.
Tovább >>