Címke: Nagyváradolaszi

A Partium jeles városa – Nagyvárad (15.)

A Váradolaszi református templom alapkőletétele 1784-ben volt. 1787-ben tartották meg az első istentiszteletet.

Nagyvárad – Váradolaszi-Reformátos egyház és temploma

Nagyváradon, a Sebes-Körös jobb partjának közelében, a Holdas temploméval egyidőben kezdődött építése. Mindössze három év leforgása alatt, 1784-1787 között épült fel a klasszicizáló barokk stílusú templom. A stílusjegyek nyilvánvalóak a külső homlokzatokon, de a belső részen is, ahol a stílusnak megfelelő díszítőelemeket láthatunk (a templom szószéke és a bútorzat). Ezek azonban nem tipikus díszítőelemei a református templomoknak.
Sok más nagyváradi templomhoz hasonlóan ez a templom is több szakaszban épült. Az első szakasz mind az elképzelés, mind a gyakorlatba ültetés szintjén Eder Jákób nevéhez kapcsolódik, míg a második, csaknem egy évszázaddal későbbi szakasz id. Rimanóczy Kálmán (1884) nevéhez fűződik.
Tovább >>