Címke: képi autonómia

Visszatekintő – Erdélyalbum – ahogy elkezdődött (1.)

Székelyföld képi autonómiája

Kalandos kezdetek

Nagy lelkű, kedves barátunk, Sylvester Lajos, aki az égi mezőkről figyeli már csupán tevékenységünket, 2010-ben ekképpen ajánlotta a Székelyföld képi autonómiája című könyvünket:
„A szókép – képi autonómia – Váradi Péter Pál Magyar Örökség-díjas fotográfus és az irodalmár Lőwey Lilla szerzőpáros Székelyföld ezer pillanata című kiállításának megalkotása momentumaiban villant belém. Az így megfogamzott gondolat egy pillanat műve volt, de a tény megállapítása, hogy tudniillik a két társult alkotó megteremtette Székelyföld képi-irodalmi autonómiáját, majdnem két egész évtized megfigyeléseire alapozódott, a szerzőknek arra a mélyen elkötelezett, szenvedélyes és gyönyörűséges küzdelmére, ahogyan és amilyen „zsákmányszerzéssel” évenként, változó évszakonként és akár időváltozásonként is a fotográfus szemével bejárták és beláttatták Székelyföld fizikai-földrajzi térségeit, többnyire folyóméterekre bontva feltérképezték azt, s e közben az irodalmi érzékenységű házastárs-asszony, Lőwey Lilla végigpásztázta a magyar irodalom, a székely-magyar népköltészet egészét és a gondolati-hangulati hasonlóságokat érzékelve férje, Pali művészi fotói mellé pászította ezt a gazdag választékot. (…)”
Tovább >>