Címke: Jókai Mór

Kis-Balaton 2. – A Kis-Balaton felé – hajóval

Balatonfüredről hajóval is indulhatunk Keszthely irányába.

A Kis-Balaton felé – Balatonfüredről hajóval – Keszthely irányába

Ha szeretnénk meglátogatni Kis-Balatont, a Balatontól délnyugatra fekvő, természeti és kulturális értékekben gazdag tájegységet, hajóval is megközelíthetjük. Közben gyönyörű tájakat szemlélhetünk, melyet a 19. században Jókai Mór is megtett. Megkapó írásaiban szeretettel szólt a tájról. (A Jókai Mór – Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig című irodalmi fotóalbumunkban is található ezekből válogatás.)
Tovább >>

A Partium jeles városa – Nagyvárad (11.)

Az úgy nevezett "Bazár-szorosban" a Bémer tér felé nézve áll a Guttman-ház, utána a Kolozsváry palota, mely 1912-ben Sterill Ferenc tervei alapján épült.

Nagyvárad – A Bémer tér keleti oldala

„Nagyvárad-Olaszi hangulatos, elvitathatatlan építészeti értékeket felvonultató kis térsége, a Bémer tér, amely irodalom- és kultúrtörténeti szempontból is jelentős. 1888 tavaszán bontották le a közepén terpeszkedő ódon Gireth-házat, kialakítva ezzel a teret, amely a 20. század hajnalára a felfokozott építkezési kedvnek köszönhetően elnyerte azt az eklektikus képét, amely szerencsére még ma is jellemző rá. A bő száz év alatt többször is változott a tér neve: kialakításakor Bémer László püspökről nevezték el, 1923-ban Regina Maria lett, 1940-ben visszakapta eredeti nevét; 1945–1966 között az utcasarki névtáblákról Sztálin nevét lehetett leolvasni, majd 1995-ig Köztársaság (Republicii) tér volt. A Helyi Tanács 1995-ben a Regele Ferdinand névre „keresztelte”, noha Ferdinánd román király nevét a két világháború között a Fő utca viselte, nem ez a tér. De ezen már nincs mit csodálkozni, hiszen a rendszerváltás utáni egyik önkormányzatnak sem volt erőssége a helytörténeti ismeret és a következetesség az utcák és terek nevének megváltoztatásakor.” (Péter I. Zoltán)
Tovább >>