Címke: Fő utca

A Partium jeles városa – Nagyvárad (10.)

A Szent Anna templom és az egykori Orsolya rendház

Nagyvárad – Az Orsolya zárda és környéke

Az Orsolya zárda 1771-ben épült Szentzy István kanonok kezdeményezésére, aki egy régebben itt működő klastrom telkét vásárolta fel. Felépítése több szakaszban történt, ennek megfelelően az építészeti megoldások igencsak változatosak. Így az L alakú épületegyüttes mind a barokk (főleg belül), mind pedig a neogótikus elemekkel tűzdelt romantikus (főleg az ajtó és ablakkeretek esetében figyelhető meg) stílus jegyeit hordozza. Az építkezést, úgy tűnik, 1877-ben fejezték be, amikor a Fő utcai szárnyhoz hozzá csatolták az Apáca utca 1-3. szám alatti épületrészt, amelyben jelenleg az Ady Endre középiskola működik.
Tovább >>

A Partium jeles városa – Nagyvárad (7.)

A Stern-palota a Fő utca és a Szaniszló utca kereszteződésében. Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült, Stern Miklós megrendelésére, a terv nem valósult meg. Ifj. Rimanóczy Kálmán átdolgozta a tervet, 1909-ben épült fel.

Nagyvárad – A Fő utca és a Szaniszló utca kereszteződésének palotái

Ifj. Rimanóczy Kálmán (1870-1912) Nagyvárad legjelentősebb építésze volt az 1900-1912 közötti időszakban. Számos középületre kapott megbízást, amelyeken különféle építészeti stílusokat alkalmazott. Legfontosabb nagyváradi alkotásai: a Közpénzügyi Hivatal épülete 1899-1900,  a Városháza, 1902-1903,  az Ideg- és Elmegyógyászati Kórház, 1902-1903, az olaszi Szentlélek kiáradása római katolikus plébániatemplom, 1903-1905,  a Görög katolikus püspöki palota, 1903-1905, a Moskovits-palota, 1904-1905,  Ifj. Rimanóczy Kálmán-palota 1905,   a Nagyváradi Takarékpénztár egykori épülete, 1906-1907, az Ügyvédi Kamara Székháza, 1908-1909,  az Apolló-palota, 1912-1914.
Tovább >>

A Partium jeles városa – Nagyvárad (6.)

A Fő utca, a régi Rákóczi utca és a Staroveszky utca kereszteződésében látható a Pénzügyi Igazságügyi Palota, a Barátok templomával

Nagyvárad – A Barátok templom és környéke

A ferences rendi szerzetesek építették 1732-1743 között ide a barátok templomát és mellette rendházat. A római templomot 1876-ban felújították és Knapp Ferenc tervei alapján felépült a torony is.
1903-1905 között ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján a templom hajóját teljesen átépítették eklektikus stílusban, a meglévő torony mellé építettek még két kisebbet. A régi templomból a kripta, a hat mellékoltár és a szószék maradt meg. A hajdani rendház jelenleg a katonakórház része.
Tovább >>