Címke: Dsida Jenő

Márton Áron emlékezete – “…küldnek fiút egy szelídet…” (5.)

Márton Áron, az eskető főpap

Márton Áron emlékezete – Az Emberkatedrális és a poeta angelicus

2015-ben jelent meg a Magyar Zsoltár című albumunk, mely Dsida Jenő életéből és munkásságából adott ízelítőt. A könyv anyagának gyűjtésekor tudtuk meg, hogy a költő 1928 júliusában részt vett Marosvásárhelyt egy fiúkongresszuson, A vers és a lélek című előadásával. Itt ismerkedett meg a helyi római katolikus főgimnázium és fiúnevelő intézet akkori hittanárával, Márton Áronnal. Találkozásuk sorsdöntőnek bizonyult Dsida Jenő későbbi életében. Márton Áron a kolozsvári egyetem lelkipásztora lett, ő vezette az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség egyetemi szakosztályát is, majd 1934 és 1936 között ő volt az országos igazgatója.
Tovább >>

Irodalmi fotóalbumok – Dsida Jenő (2.)

"Félálom-emlékeim"

Erdély – Magyar Zsoltár – Dsida Jenő (2.)

Dsida Jenő gyermekkorát beárnyékolta az első világháború, melynek kitörésekor édesapját az orosz frontra vezényelték. Apai nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett a galíciai harcmezőn. A kisgyermeki lélek nehezen tudta feldolgozni a körülötte történt szörnyűségeket.
Tovább >>